Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A mai nap első programjaként Endrei Papp Istvántól vehettünk teniszleckét. Nyilván nem a Wimbledoni Bajnokságot célozzuk meg ezzel a projecttel, mivel egyikünk sem fogott még teniszütőt komolyabban a kezében. Ezúttal megtörtént a BEAVATÁS! Az alapoktól kezdtük, hogy legalább messziről, hunyorítva nézve olyan benyomást keltsünk a pályán, mintha lenne valami közünk ehhez a sporthoz. Alapállás, ütőfogás, ütésformák – rengeteg olyan technikai dolgot részletezett István, ami a TV-ből jóval egyszerűbbnek tűnik, mint effektíve a salakon izzadva.  (A rutinos teniszezők ezeket a sorokat nyílván elnéző mosollyal olvassák…) Ráéreztünk, hogy Agassi és kollégái nem egy láblógatós úrisporttal keresik a kenyerüket, hiszen három percen belül mindkettőnkről szakadt a víz, ahogy az kell.  A szusszanásnyi szünetekben megtudtunk pár dolgot a tenisz világáról (pálya fajták, egyes országokban hogy is rendezik meg a versenyeket). Nem árt, ha nem csak lótni-futni és ütögetni tudunk (a magunk szintjén), hanem valamelyest tájékozottak vagyunk annak tekintetében, hogy MIT IS JÁTSZUNK… Tömény egy óra elteltével kellemes fáradtsággal köszöntünk el, annak reményében, hogy később még visszatérünk a salakra előidézni némi wimbledoni izomlázat!

Egy lilaakácos menü után úgy gondoltuk, ideje sportolnunk egy kicsit (ha egy üzlet beindul…). Eldöntöttük, hogy ma – jó magyar módjára, aki ritkán mozog, de akkor ronggyá nyúzza az izmait  – letekerünk Tiszaszőlősig. A bringákat ismét Oszonits Jánosnétól kaptuk kölcsön, ezúttal durvább próbának vetettük őket alá.  Elkísért minket Kasza Gábor alpolgármester úr is, hogy együtt lehessünk legények a gáton – szó szerint értendő, a kerékpárút ugyanis a töltés tetején húzódik. Akiben van legalább egyetlen sportolásra ösztönző gén, az tekerjen ki legalább egyszer a Tisza-tó-menti kis körútra (amit változatlanul teljes hosszában is tervezünk megcsinálni)! Meglehetősen fotogén környék – a magyar filmipar helyében kitelepülnénk ide pár hónapra  - szinte mindegy, hogy mit forgatni: tinihorrort, vagy romantikus vígjátékot a nádasban, eltűnős krimit a sűrűbb fák között, az alkotás tuti, hogy nyerne egy legjobb díszlet-díjat –ugyanis a legjobb díszlet maga a természet, a maga érintetlenségével! Kellemes hátszelet kaptunk Tiszaszőlősig, ahonnan visszafordulva ugyanaz a szél, ami addig mosolyogva lökdösött előre, most széles vigyorral tett próbára minket (barátból ellenség-szindróma), de frankón álltuk a próbát!

Végezvén ezzel a harminckét kilométerrel, visszavittük a bringákat és az Oszonits család szíves invitálására a KIAD-LAK apartman kertjében vacsoráztunk többedmagunkkal. Hirtelen nem is tudtuk eldönteni, hogy a teniszes, bringás biatlon után éhesek, szomjasak, feketék, vagy fehérek vagyunk-e, mindenesetre a kemencében sült rakott csirkét nem lehetett kihagyni. A desszertként felszolgált szintén kemencében sült kalácsot rumos szilvalekvárral pedig egyenesen tilos volt, a cucc ránézésre is etette magát! Közben szemügyre vettük a kertet, ahol minden bútor, kis építmény Oszonits János műve. Gyönyörű, mesebeli, rendezett porta négy apartmannal! Van itt hintaágy, fedett terasz, bográcsozási lehetőség és idilli hangulat! A tizenhat vendég befogadására képes KIAD-LAK „birtok” legnagyobb része saját kezűleg épített berendezésekből áll – magának a háznak a létrehozását, illetve felújítását is nagy kedvvel mesélte Oszonits János. Érezhető egy házon, illetve birtokon, hogy benne van-e az ott lakók szíve-lelke... Jelentjük: a KIAD-LAK pontosan ilyen szíves–lelkes nagyszerű pihenőhely! Kaptunk némi idegenvezetést a házon belül is, amit a házigazda az évek során szintén a két kezével alakított ki –s teszi ezt a mai napig is, egy ezermester sosem pihen... Persze a vendégek számára kialakított részeket –illetve a külső apartmanokat  modernizálták, de az egész kis birtokot belengi egy rendkívül megnyugtató természetközeli, falusi ájer, ahová szívesen tér vissza a vendég egy fárasztó nap után, hogy mondjuk… kemencés finomságokat vacsorázhasson. Vagy akár a közösségi helyiségben csocsózzon – persze csak a sakk után, ami közben wifi-zett egy keveset, hallgatva a ping-pong meccset az udvaron. (Elég jól sikerült az egy mondatban öt információ-projectünk…) Kellemes estét töltöttünk a KIAD-LAK-ban, sötétedéskor már el is kellett köszönnünk, mert várt az újabb program! (Úgy szép az élet, ha zajlik…)

A mozi ezúttal nem a csillagos ég alatt, hanem a fedett (diszkó) részben volt , ami szintén szabadtér, csak a csillagokat nem látni (kivéve, ha valakinek nagyon-nagyon-nagyon jó szeme van…) Szóval: itt, ha esik, ha fúj, MOZI VAN! A nézőtér így még családiasabb is, padokon ülve fogadjuk be a kulturát! Tehát… A Gyűrűk ura-kassza további hízlalására létrehozott HOBBIT a maga szerény két óra negyven percével zárta ezt a kissé sport-központú napot!  A film a maszkmesterek monumentális megaprodukciója. Nem kifejezetten életrajzi ihletésű dokumentarista dogmafilm… Van benne teátrális, tág pupillás kamerába nézés, fontos szerepet kap egy világító kard – hogy lássuk: a kellékes sem rokoni kapcsolatok miatt szerződött, hanem igenis volt dolga! Kiderül a mese hősies törpéiről, hogy másodállásban ótvaros kocsmatöltelékek, a jó öreg Gandalf szutykos télapó-imitátornak öltöztetve a játékidő teljes hosszában szívja ópiumos pipáját, s mindig van újabb ötlete, hogyan lehetne még nagyobb rumlit csinálni az erdőben. Van számítógéppel felturbózott csihi-puhi esztétikailag igencsak kifogásolható trollokkal és erkölcsileg korántsem feddhetetlen orkokkal. Feltűnik Gollam, a logopédusok réme, elhangzik kb. két tucat kibetűzhetetlen személy, illetve földrajzi név (az írók valószínűleg bekokózva jókat röhögtek a hülye nézőkön, akik majd megpróbálják megjegyezni őket). Giga mozi…  olyan popcornos… világsiker! A biatlon-nap végére pont megfelelt. A film végén - eső nem lévén – még a csillagok is mosolyogtak…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...