Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Megközelítőleg három óra alvás után – a késő éjszakai blogírás szépségeiről nem szivárogtatunk ki backstage-információkat – Abádszalók legjobb állásának keretein belül kipróbáltuk Abádszalók legjobb fekvését is, mégpedig a strandon, a már megszokott óriáscsúszda alatt. Olykor csobbantunk egyet, s lélekben együtt sportoltunk a Tisza-tó átúszókkal, akik tíz óra körül indultak útnak, összesen 235-en. Meglehetősen széles skálán mozgott a résztvevők életkora, a legfiatalabb úszó – Sabacz Koppány (ideje: 1:33:34) nyolc, az életből már legtöbbet tapasztalt versenyző Kodács Lukácsné Debrecenből, 78 éves volt (1:18:14-gyel). A rajt után már kb. fél órával célba értek az igazi „acél emberek”. Szekrényes István, az esemény konferálója ezek után majdnem egy órán keresztül sorolta az érkezők rajtszámait. Mindenkit tiszteletteljes taps, huhogás, vagy „szép volt Gazsi!” – fogadott. Gratulálunk az abszolút lista első három helyezettjének! Hajdú Lászlónak (Kecskemét) – vele szerepelünk a képen, Kovács Normannak (Hódmezővásárhely), és Nagy Kovács Ádámnak (Nyírtura). Hajdú László történetéhez hozzátartozik, hogy miután leúszta a távot (30 perc 34 másodperc alatt), némi szünet és frissítő után úgy döntött, tesz még egy kört… Mire a másodikkal is „végzett”, még mindig tartott a verseny…  Persze mi sem maradtunk munka nélkül, a díjkiosztón díjátadókként ellenőriztük a bulit, s kijelenthetjük, hogy a ceremónián minden korrekten és törvényesen zajlott…  Ebédként a mindenki által fogyasztott – egészen kiváló – gulyásleves szolgált (a kemény munkában azért van, hogy megéhezik az ember).

De (véresen) komolyra fordítva a szót: mindketten éreztük, hogy közeleg a nap fő attrakciója… amire már naggggyon régóta vártunk… dobpergés, erősödő háttérzene… (amennyiben kereskedelmi televíziósok lennénk, most nyomnánk be egy időhúzó – ám rendkívül drága – mosópor reklámot, a hangulat fokozása érdekében). Szóval… hogy ne maradjunk a mai napon sem extremitás nélkül, következő feladatunk, a víziejtőernyő tesztelése volt! Kicsiny országunkban az Orlando Vízisportkölcsönző foglalkozik egyedül ezzel a meglehetősen élvezetes szórakoztatási cikkel. Mert végülis sportnak talán erős túlzás lenne nevezni, lévén, hogy itt a motorcsónak vezetője több energiát éget el, mint maga a „sportoló”, aki csak száll az égen és kb. tíz percen keresztül sikoltozva (vagy diszkrétebb megnyilvánulások közepette) élvezkedik.

 Tisztelt tériszonyos blogmustrálóink! Egész nyugodtan nevezzetek be egy menetre az Orlando-nál, mire a heveder csatja csattan a csípőtökön, egyrészt már úgysincs mit tenni, másrészt pedig biztosak lehettek benne, hogy a lehető legjobb szakértői kezek között vagytok! Mentőmellényben üldögélve a motorcsónakban már termelődött mindkettőnkben kellő mennyiségű adrenalin (elvégre repülni fogunk, vagy mi a szösz!?!). Lépten-nyomon kamerafelvétel, vagy fotó készül minden ténykedésünkről és a várost favorizáló képeken pedig nem ér ijedt arccal grimaszolni a jeges rémülettől… Reni különösen föld-párti, vagyis szíve szerint levegőben fordul elő a legritkább esetben, de a meló, az meló –aranyigazság okán rajta is csattant a heveder csatja. A motorcsónak percekig haladt a nyílt víz felé, majd köttetett egy gyors szerződés a meteorológiával, ami magában foglalta, hogy MÁRPEDIG ITT MOST SZÉL FOG FÚJNI! És fújt… A csónak irányba állt és fél percen belül az ernyő már vagányan repkedett fölöttünk. Innen már nem volt visszaút, csatlakoztattak minket az ernyőhöz és rövid úton feladtak minket postán az ég felé! Ha Reni holnap durva izomlázzal a markában ébred, az azért lesz, mert bitangmód kapaszkodott az őt körülvevő szíjakba – nem, mintha nem bízott volna az Orlando-ban, de ami tuti, az tuti! Pár perc múlva ő is feloldódott és sikerült pár természetes mosolyt küldeni a kb. 50-60 méter mélységben száguldó motorcsónakhoz. Odafenn pedig… Csak a szél süvítését lehet hallani – ha egy mód lenne rá, ott vennénk házat, tök nyugis környék -  a Tisza-tó kicsit összemegy, térkép-szerű lesz a táj. Ilyenkor irigyli az ember igazán a madarakat… Az ember szinte csak minimális húzását érzékeli a kötélnek, amivel a csónakhoz van rögzítve. A repülő élmény vége felé egy kis fürdetés is kijár a vendégnek – néhány pillanatra megmártottak minket a vízben (abszolút vízisí-feeling), majd nagyobb biztonsággal, mint, ahogy a királyi ékszereket őrzik, sikeresen landoltunk újra a motorcsónak fedélzetén. Fiúk, férfiak! Ha a barátnőtök, feleségetek óckodik az effajta szórakozástól, ragadjátok meg a kezét és tetessetek rá is egy hevedert, pár perc múlva a levegőben rá fog jönni, hogy élete legnagyobb bakiját követte volna el, ha kihagyja ezt az élményt! Szintén alkalmas a helyszín (mármint odafenn a légüres tér)  leánykérésre! A táj és a helyzet kellően romantikus és garantáltan kettesben vagytok. (Javasoltunk már leánykérést a Lilaakácban is – igen, mi törődünk a házassági statisztikákkal, a népszaporulat alakulásával is…). Apukák, anyukák is benevezhetnek egy-egy menetre, egyedül, vagy párban, akár kisgyermekkel is! Köszönjük az élményt az Orlando-nak, odafenn tényleg kinyílik az ember számára egy új dimenzió…

Bukus Peti óriáspalacsintázójában enni – tudjuk már – elég… fajsúlyos élmény! Vagyis, nem árt, ha az ember rákészül a guszta kajahegyek látványára és előre megnyugtatja gyomrát (és szigorúan nem POCAKját), hogy „ma jól fogsz lakni!” Ezúttal Sombrero óriáspalacsintát ettünk (csípős csirkemellragu tequilás, chilis babbal lila hagymával), majd desszertnek túrós-vaníliás óriást. Külön kiemelnénk a tálalás igényességét (egy ötcsillagos éttermet is magasan ver az étel gusztusos elrendezése!)

ÉÉÉÉÉS KONCERT! Világszínvonalon dolgozó művészt nézni, hallgatni mindig kivételes élmény, s Molnár Ferenc Caramel-t valószínűleg nem kell bemutatni a közönség túlnyomó többségének. S hogy miért gondoljuk világszínvonalúnak azt, amit ő csinál? (Egész pontosan ma este csinált JELENÉS címmel a strand előtti parkoló területén) Mert egészen egyedülálló muzikalitással rendelkezik, s fájdalmát, örömét olyan emberi hitelességgel tudja átadni, hogy az egyszerű néző is egy csapásra rajongójává válik. Így történt ma velünk is – habár, be kell vallanunk: nem voltunk „egyszerű” nézők, jócskán készültünk már az élményre – a helyszínen is egész nap nagy volt a készülődés, sürgés-forgás, Caramellizálódás! Megérte. Az igencsak vegyes korosztályú közönség odaadó rajongással hallgatta a főhőst, akiről nyugodtan állíthatjuk, hogy jelenleg a popszakma csúcsát képviseli Magyarországon. Extraként egy kisebb szimfonikus zenekar kísérte, együtt hozták létre a JELENÉS-t, amire még sokáig szeretettel fogunk emlékezni!

Levezetésként: Nem csak a húszéveseké a világ! – ha ezt a dalt talán nem is, de több, úgynevezett retro-számot hallhat az ember – s, ha kellően csibészes a kedve, még bulizhat is rá – a strandon található RETRO DISCO-ban. Nem biztos, hogy anya, apa  a tuc-tuc zene fanatikus rajongói – habár annak is megvan ugye a sajátos (többször tesztelt) varázsa – azért nekik is csak kell valahol szórakozni, amíg a fiatalok a DJ-k műsorán bebambulva szopogatják kint a Bambit, vagy a narancslevet. Persze nem csak idősebbek látogathatják a RETRO-t, hiszen, valami úton-módon a mostani tizen-huszonéveseknek is meg kell ismerniük a velős szövegű Coco Jambo-t, vagy a Hip Hop Boyz Megbántottak című mély drámaiságot hordozó remekművét. Ma este (többek között) Zoltán Erika Szerelemre születtem című örökbecsű nótájára is rázta ezerrel az igencsak vegyes korosztály. (Egy alulöltözött guminő is hánykolódott a tömeg tetején, kétségünk sincs afelől, hogy ő élvezte legjobban a bulit!)  Számunkra is frankó lezárása volt a napnak az itt eltöltött idő, még régi haverokba is botlottunk, néhány sör mellett elbeszélgettünk búboskemencékről, nehezen azonososítható facebook-profilokról, egyszóval az élet ügyes-bajos dolgairól.  Volt mit kipihenni, hiszen ma ellenőrködtünk már földön, vízben, levegőben... és holnap egy EXTRA DURVA nap vár ránk…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...