Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A napot egy frissítő, lazító piacozással kezdtük, ami majdnem olyan jó, mint egy szauna masszázzsal, csak még hivatalosan nem kategorizálták wellness élvezeti cikként. Ezúttal a market kibővült egy-két extra kereskedővel. Eddig is lehetett kapni ruhákat, apró tárgyakat az élelmiszerek mellett, de ma mintha megháromszorozódtak volna a csetresz-árusok. Volt, aki valószínűleg kompletten kipakolta a pincéjét, hogy megszabaduljon a limlomoktól: a sötétkék műanyag izétől kezdve, a barna, lapos talpú hogyishívjákon át a sárga (tető nélküli) bigyóig mindent lehetett kapni. S persze – ni, milyen mázlink van – minden standnál akciós volt szinte a teljes kínálat! Ha az ember kettőt vesz a rózsaszín vacakból, adnak hozzá három – alig használt – miafenét.  Összefoglalva: aki imád bazárokban, bolhapiacokon nézelődni, apró (és kevésbé apró), hasznos (vagy teljesen haszontalan) tárgyakat shoppingolni, annak ez a piac maga a földi paradicsom. Mi a bőség zavarában végül is semmit sem vásároltunk, inkább végezvén a piackutatással ismét beugrottunk a Kata Szalonba, hogy Reni újabb tizenkét percet barnulhasson a csokicsövek jótékony fogságában.

Menü a Lilaakácban - abszolút kielégítő mennyiségben és minőségben -, majd egy rövid kirándulás következett Tiszafüreden. Kasza Sanyi bácsi csónaktúráján, a Tisza-tó körnél - valamint egy kevésbé derűs emlékű villámlátogatásnál mobil-ügyben – már volt szerencsénk a városhoz. Konkrét célunk nem volt, de programunk megengedte, hogy kicsit kimozduljunk, s mivel nem esik messze Abádszalóktól, úgy gondoltuk, kihasználjuk a rendelkezésre álló időt. Hasonlóan „felvirágoztatott” város képét nyújtotta a Fő út, ahol legtöbbször sétáltunk, mint Abádszalók, itt-ott egy-egy kis parkocska, ahol békésen megpihenhet az ember, ha csak szemlélődni kíván. Említettük már korábban a Hableány Éttermet – ahova ugyan ezúttal nem tértünk be, de a város kapcsán mindenképp fontosnak tartjuk említeni, különös tekintettel arra, hogy (ugye emlékeznek??), az első Halételek Fesztiválján az étterem különítménye profi kategóriában első helyezést ért el a halászléfőző versenyen.) Nem misztifikálnánk túl a dolgot: egyszerű, mezei turistaként sétálgattunk a békés utcákon, ahogy azt a normális városnézők teszik. Tehát nem szolgálunk történelmi épületek részletes elemzésével, emléktáblák és egyéb ereklyék fotóival, annyit azonban kijelenthetünk, hogy ezen a délutánon a város igen barátságos arcát mutatta felénk. Buliellenőr igazolványunkat (mely egy hónapja folyamatosan a nyakunkban lóg- íme egy újabb backstage információ) ezúttal „standby”-üzemmódba helyeztük,Abádszalókon ráérünk újra beélesíteni. Egészen feltöltődtünk az új környezet láttán, olykor szükségünk van valamiféle megújulásra – mint mindenkinek – hiszen végülis egy hónapja ugyanabban a városban „ellenőrködünk”, leszámítva pár apró kitérőt. Jót tett ez a kis laza (szűk két órás) kirándulás a Tisza-tó partjának egyik legnagyobb településén.

Visszatérve Abádszalókra, a strandon vacsoráztunk a Ficánka Büfében. Jó magyar módjára igazi amerikai vacsorát – hamburgert és sült krumplit fogyasztottunk. Mindig kivételes élmény megkóstolni egy-egy gasztro-csodát a környék igényes éttermeiben, de olykor jól esik valami végtelenül egyszerű, hússal és zöldséggel gazdagon megrakott „tinikaja” is! A Ficánkában sör, bor, üdítő, s több "komolyabb" ennivaló is kérhető - a hamburger sem számít komolytalannak, de itt speciel a sajttal töltött pulykamellre (és társaira) gondolunk. Tehát egy szolíd vacsora is eszközölhető itt a finom rosé-bor mellé. Ellenőriztük a helyet, s jóllakva készültünk az esti mozira!

Azért gyűltünk ma össze a töltés zöld gyepén, hogy végső búcsút vegyünk csillagos egű mozinktól (legalábbis, ami ezt a nyarat illeti!) Valamint azért, hogy újra megszemléljük Meryl Streep kényszeredett mosolyát a Mamma Mia című amerikai-angol–német zenés produkcióban. Már volt szerencsénk hozzá a bemutató (2008) táján… Ma este minden élmény előjött… Utolsó film idén nyáron... lássuk! Szögezzük le: mindketten imádjuk a musicaleket (jó, nevezzük zenés darabnak), láttunk pár tucatot filmen is, színpadon meg pláne. Nem utasítjuk el a „világát”, tud az nagyon jó (is) lenni, ha akar…  A Mamma Mia esetében ugye tagadhatatlan, hogy ABBA-slágerek köré próbáltak épkézláb storyt kreálni több-kevesebb sikerrel. Nem tudjuk, hogy Meryl Streep megtiszteltetésnek érezte-e, hogy őt bombázták meg a főszereppel, mindenesetre jópár musical-es gesztust elsajátított (két kézzel addig ölelgetem magam, amíg tart a verze, majd nyitott tenyérrel az égre mutatok és a földet nézem), olykor elfelejti playbackre nyitni a száját, de attól még… jó színésznő! A story olyan egyszerű, mint egy kopott jancsiszög: egy babaarcú csacska csaj tudni akarja, ki az igazi apja, ezért összehívja azt a három pasit az esküvőjére, akikkel még a búr háború előtt összebújt a kedves mamája. Ez a három pasas nem semmi… olyan szinten papírmasé figurák, hogy egy origami alapanyagaként jobban teljesítenének. Egyikük, Pierce Brosnan ezért az alakításáért (torzításáért) annak idején bezsebelhette a legrosszabb mellékszereplőnek járó Arany Málna-díjat. Valljuk be, hogy egy karcos bakelitlemez sercegése balzsam a fülnek ahhoz képest, ahogy Pierce énekel… és ez egy musicalben elég cinkes tud lenni. Persze megy a nagy vihogós, pózolós, vigyorgós hejehuja 109 percen keresztül – mindegy, csak jussunk el egyik számtól a másikig – végül happy end (ó, még annál is happy-bb…). Rendkívül sok nézőt vonzott ez a kis ma esti esztrád-műsor (s kétségtelen, hogy világszerte – a fanyalgók mellett – számos rajongója akad a filmnek). Mint azt már a blogsorozat elején említettük: a csillagok és a szabad levegő, mindenért kárpótolják az embert – olykor előkerülnek a védőitalok is, úgy élmény igazán a nyár! Hiányozni fog a zöld gyepes filmmustra…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...