Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Horgász-karrierünk következő állomása egy laza tíz és fél órás menet volt a Nagykunsági-főcsatornánál, ami igen népszerű horgászhelynek számít Magyarországon. Reggel Bangó Zsolt Süllőfészek Büféjében vehettünk magunkhoz némi célzóvizet mézes-fahéjas almapálinka formájában. Itt futottunk össze Kovrig Zoltánnal, aki - bíztatásként a mai naphoz - megmutatta legutóbbi fogását – a kép önmagáért beszél, aki a Tisza-tóhoz jön horgászni, ilyen zsákmányra (is) számíthat… Ezek után levonultunk a partra, a „nagy tettek színhelyére”, ahol Simon Imre és Mezősi Mihály társaságában szabadulhattunk rá leendő áldozatainkra: süllőkre, harcsákra, balinokra… A pergetés-technika rabjai lettünk: bedobod, orsózod, kiemeled. Aztán vagy rákapott valami út közben, vagy nem…  A csali egy „ál-halacska” – belegondoltunk:  tulajdonképpen szerencsétlen halakat totálisan palira vesszük, mielőtt elküldjük őket az örök halÁSZmezőkre: ráharap a kis halra zsákmány reményében és csak a torkán akadó – viszonylag nehezen emészthető – horog ébreszti rá, hogy meglehetősen rossz bizniszbe fogott… De talán ennyi elég is a halak lelki életének elemzéséről – elérzékenyülve, könnyek között nem lehet hatásosan PERGETNI! Nos, két – horgászatban kezdő – buliellenőr kezei között gyakran bogozódik össze a damil, a bedobott horog olykor a nádasban landol (vigyorogjatok csak, gyakorlott horgászok…) – ilyenkor Imre, vagy Mihály sietett segítségünkre. Elképesztő, hogy milyen kesze-kusza, teljesen reménytelennek tűnő damil-gubancok képesek kibogozódni egy türelmes horgász szakértő kezei között… A dolog sport jellegét eddig nem is éreztük igazán, ma viszont a horog félpercenkénti bedobása előidézett némi izomlázat – s mindezek mellé ingyenes szolárium szolgáltatást is igénybe vehettünk, tekintve, hogy egész idő alatt a parton álldogáltunk (őszintén szólva, néha üldögéltünk is), a hőmérséklet pedig igencsak harmic fok körül járhatott. A tólakók folyamatos csobbanásokkal, „rablásokkal” jelezték, hogy ők bizony jelen vannak és vállalják a „party-t”, azonban nem mindegyikükben volt meg az a szuicid hajlam, hogy mindenféle horgot bekapkodjon. Ilyenkor repül az idő a parton, minden dobásnál ott van a SIKER lehetősége, s az ember egy idő után észre sem veszi, hogy bokáig, vagy már térdig áll a vízben. Kezdő horgászok vagyunk, de már nem teljesen avatatlanok, (ugyebár Kasza Sanyi bácsi által már volt szerencsénk megismerkedni ezzel a sporttal), a mai napon is mindkettőnknek volt sikerélménye. Saját siker néhány balinnal, s közös siker Imréékkel néhány süllő kifogását illetően. Horgászellenőrként egy hattyú körözött egész nap a damilok között, páholyból figyelte az eseményeket, közben tollászkodott (véleményt alkotott a látottakról), komfortosan szemlélődött a kis horgászbirodalomban. Közben előfordult egy kis „én damilom, te damilod” – játék a szemközti parton próbálkozó kollégákkal – magányosabb horgászoknak kiváló ismerkedési lehetőség összeakasztani a horgot a sporttársakkal… Hétcsillagos szállodai ellátást is kaptunk a parton: ebédre Misi finom tyúkhúslevest készített, ezzel pótoltuk a pergető-kalóriákat. Megtippelni se merjük, hányszor dobtuk be a horgot a nap folyamán (s hangsúlyozottan NEM a törülközőt!) , s, hogy hány csomót kellett kibogozni gabalyodáskor, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az ember közben valóban ki tud kapcsolódni! Az igazat megvallva: esetleges üresjáratokban azért elkezdtünk összeesküvés-elméleteket szőni, hogy a halak  esetleg túlzott intelligenciával rendelkeznek és közmegegyezésből nem harapnak a csalinkra. De minden üresjáratot természetesen egy sikerélmény szakított meg (aztán fotózkodás a zsákmánnyal - ha már buliellenőrök karmai közé kerültek, nem maradnak ki egy kis reklámkampányból). Délutánra szinte  „azonosultunk” a természettel, 5-6 óra után úgy éreztük, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna. Elvégre csillagjegy szerint halak, illetve vízöntő vagyunk (hogy melyikünk melyik, ez szigorúan "inkognitós" backstage-információ...)A bőrszínünk ismét sötétebb lett egy tónussal – megszoktuk a napot, valamint azt, hogy bokáig állunk a vízben és lessük, hol fodrozódik jobban a felszín. A dobási technikánk este hét körül már egészen frankó volt, s nagyon megszerettük ezt az egész horgászosdit. Imre a nap folyamán rengeteg tanáccsal látott el minket: hogyan tartsuk a botot, melyik csalival hol, hogyan és mire érdemes „menni”, s még számtalan olyan dolgot, amik jól fognak jönni, ha a jövőben csak hobbyként is újra kacérkodnánk a horgászattal. Köszönet érte! Isteni nap volt nagyszerű társaságban. S a kezünkben már frankón ott van a pergetés technikája… 

Bukus Peti Óriáspalacsintázójában ezúttal „csak” desszertet kértünk vacsora gyanánt, egy csokis és egy  nutellás-banános palacsintát. Fényképeket korábban már mindkettőről készítettünk – aki nem hiszi, járjon utána (s, ha már ott jár, like-olhatja is az adott oldalt)! Akárcsak a Lilaakácban ebben a helyben sem csalódtunk még egyetlen alkalommal sem. Mennyiség, minőség – jah és persze: kedves, udvarias kiszolgálás: csillagos ötös! A mega-adagot ma sem tudtuk teljes egészében kivégezni, így egy fél adag nutellás-banánossal siettünk az Ossian-koncertre! (Íme, itt a frappáns átkötés a gasztro-részről a  muzikálisabb témára!). Ez az 1986-ban létrejött – majd később feloszlott, s négy év szünet után újra alakult -  zenekar  (frontemberként  Paksi Endrével) egy igazi „ellentmondást nem tűrő” bulit zúzott le a fesztiválszínpadon. Igen, leszögezhetjük, hogy a jó zene és szöveg mellé a közönségnek szüksége van egy SHOW-ra, egy olyan frontemberre, aki nem hagyja lankadni a kedélyeket és folyamatosan mindenkit őrjöngésre kapacitál! S hogy a zenekar tagjai egy hosszabb intrós részben külön-külön is remekelhettek, nagyot dobott az este hangulatán (külön kiemelnénk Kálozi Gergely elképesztő dobszólóját!) Biztosak vagyunk benne, hogy ma este a Tisza-tó nyugodt víztükre is megremegett a dübörgő heavy metal-tól! Az ilyen esték… na, ezek (is) hiányozni fognak az esős, csatakos októberi éjszakákon, mikor újranézzük majd a nyári fényképeinket…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...