Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

P1060274.jpg„Akármilyen kedves vendég, három napig untig elég” – ugyan már, kérem… Az Abádszalókon töltött több, mint harminc napunk alaposan rácáfolt erre a mondásra, ugyanis olyan vendégszeretetben volt részünk, hogy még dédmama/papa korunkban is emlegetni fogjuk! Épp ezért (és itt egy akkora közhely jön, mint a bécsi gyors), rettentő nehéz a búcsúzás - a helytől és a minket vendégül látó személyektől egyaránt. Reggeli után először kísérőnktől, Vankó Judittól köszöntünk el, majd Bálint édesanyja – és kedves barátnője – futott be, hogy hazafuvarozzon bennünket Komáromba. Pár percen belül megérkezett Kovács Mihály polgármester úr és Kasza Gábor alpolgármester úr, hogy a programban utolsó, „ágtól a levél”-projectünket közösen teljesítsük. Mivel sajnos nem tudtunk minden szolgáltatótól személyesen elbúcsúzni, így köszönetképpen egy tablót készítettünk, a legemlékezetesebb napjaink fotóiból.P1060299.jpgGazdát cserélt némi védőital, (de ez szigorúan – az utolsó – backstage információ…) és Renit egy nagyszerű horgász (pergető) bottal is meglepték – mivel ugye eléggé rákapott erre a műfajra Kasza Sanyi bácsi túráján, valamint a Süllőfészeknél töltött napunk folyamán is. Ideje lesz felfedezni a komáromi horgászhelyeket… Útnak is indultunk, s bő három óra alatt haza is értünk.P1060308.jpg Albérletünkben  tavaly december óta lakunk, s mivel több, mint egy hónapig távol voltunk, az első percekben nem is voltunk biztosak benne, hogy az egyforma panel-bejáratok közül, jó helyen „kopogtatunk”-e, illetve később meglehetősen elbizonytalanodtunk az emelet számát illetően is… Nem vagyunk térképészetileg nehéz esetek, de, ha az ember egy hónapra kiszakad valahonnan, az egyszerű, „beállt” dolgok is gondolkodóba ejtik – hol van a merőkanál, az ajtó itt nem kifele, hanem befele nyílik… Az erkélyünket pedig távollétünkben bérbe is vette valaki… egy galamb igen szerénytelenül fészket épített – és két tojást is rakott – egy üresen hagyott virágföldes ládában. Meglehetősen állatbarát hozzáállással, de kénytelenek voltunk áthelyezni a fészket egy kevésbé zavaró helyre, eltelik majd egy kis idő, mire a madár megszokja, hogy már nem hozzánk kell kopogtatni… Összerendezgettük az abádszalóki szuveníreket, a kagylótól kezdve a csipkén át a hűtőmágnesig. P1060313.jpgLassan minden tárgy helyet kap  a lakásban, letisztul a fénykép-állomány is –  több, mint 2600 fotó készült, kb. harminc tartós elem közreműködésével… Hát…mit is lehet mondani így a finish után két lépéssel? Jah, egy technikai infó: Többször kaptuk a kérdést: felhasználhatóak-e blogbejegyzéseink részletei, fényképeink az adott szolgáltatások reklámozására? Természetesen IGEN, szívesen hozzájárulunk a hely bármiféle népszerűsítéséhez, feltöltött fényképeink, írásaink rendelkezésre állnak. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy egy nagyszerű, programokban gazdag hónapot töltsünk Abádszalókon (s környékén)! Imádtuk (többek között) a csónaktúrát, a csipkeverést, a teniszt, a lovaglást, a vízisportokat a kiváló kajáldákat – úgy étterem, mint büfé szinten, a mozit, a koncerteket…  Különös mázli hogy ottlétünk alatt szinte végig rekkenő hőség volt! Külön köszönet Kovács Mihálynak és Kasza Gábornak, akik házigazdákként kalauzoltak minket (Vankó Judittal), s gondoskodtak róla, hogy ez a nyár számunkra felejthetetlen legyen! Harmincadikán évadnyitó a Komáromi Jókai Színházban, úgyhogy 2013-ra agyő bícsfíling, agyő Shadow Hunter… agyő, kedves blogmustrálók! Köszönjük a figyelmet, a fegyelmet, a like-okat,a megosztást! Most a buliellenőrök szögre akasztják nyakban hordható igazolványukat… (szürke)gém óver… de VISSZATÉRÜNK MAJD! Találkozzunk jövőre Abádszalókon!!!

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Elsőként egy korábbi „detektívtörténetünk” szálait varrjuk el! Czifra egy nap – című bejegyzésünkben beszámoltunk Bálint mobiljának kalandos köddé válásáról (miután hanyagság miatt imádott szabadtéri mozink zöld gyepén maradt), s az ember egy SIM-letiltást követően általában már keresztet is vethet készülékére, meglehetősen kicsi rá az esély, hogy valaha is viszontláthatja. A „bemérjük ezerrel és körözzük”-lehetőség jórészt csak amerikai akciófilmek dramaturgiai húzása, a valóságban azért nem ilyen gördülékeny és egyszerű a dolog, épp ezért sokan csak siratják a mobilt és legyintenek utána. Velünk is így volt, mire azonban… … fokozzuk a hangulatot … az eltűnés után egy facebook-os megkeresés kapcsán kiderült, hogy egy (valóban bekövetkezett) készülék-belezés után (akku és SIM-telenítés), egy kedves fiatal pár talált rá a keresett tárgyra. Egyik hozzátartozójuk szintén elhagyott egy telefont ugyanakkor, ugyanott a kertmozinál, azt pedig Bálint találta meg, miközben sajátja után kutatott, s leadta a biztonsági őröknek. Frankón megtaláltuk egymás mobilját… Lényeg: a story happy end-del zárult (még, ha valóban volt egy kevésbé becsületes megtaláló is, aki kimiskárolta a telót), úgyhogy… ha bármikor úgy érzi a kedves blogmustráló, hogy szívesen elhagyná készülékét, azt csak és kizárólag Abádszalókon tegye, itt ugyanis elég valószínű, hogy pár napon belül vissza is kaphatja! S a végén persze egy nagy ládányi tanulsággal lesz gazdagabb… Köszönjük még egyszer ezúton is a fiatal párnak! Szezonzáróra – nekik köszönhetően - ez a történet is happy end-del zárult…erősek készülődnek.JPG

Szóval eleve jól indult a napunk, s ezt csak fokozni tudta egy lilaakácos menü, valamint a huszonkettedik alkalommal megrendezett KI A LEGÉNY A GÁTON? – erős emberek versenyének megtekintése! Az esemény szervezője, az erős emberként már többszörös bajnok Ulviczki Mihály igen változatos programot hozott össze a tesztoszteronban nem szűkölködő versenyzők számára. Farönk nyomás, söröshordó dobás, hordó cipelés, „koffer” (súly) cipelés, kötélhúzás, majd desszertnek egy vegyes szám, amiben különböző súlyok kiemelése, hordópakolás.JPGvagy vállra vétele épp úgy szerepet játszott, mint egy 350 kg-os kerékgumi megmozdítása. A hét profi versenyzőhöz (álljon itt a nevük: Bíró István, Bíró Sándor, Hajnal Tamás, Hrozik Gábor, Bíró László, Varga Ferenc, Czampel László) két amatőr kolléga is társult (Pusoma Béla és Kalla Zénó), velük volt igazán teljes a paletta. A nézőtér szép lassan megtelt szurkolókkal, szemlélődőkkel, kezdődött a „hajrá Gabi, hajrá Laci, megtudodcsinálnipista!” A legfiatalabb versenyző – Varga Ferenc – mindössze tizenöt éves volt, testalkata és teljesítménye alapján senki nem mondaná meg, hogy csak három év múlva lesz hivatalosan nagykorú. (Ő is tisztességesen közelít afelé, hogy hamarosan megillesse a „kétajtós szekrény”- jelzős szerkezet.) Egyéb csodáknak is tanúi lehettünk a mai versenyen: elképesztő kitartásról és mentális felkészültségről tettek sörös.JPGtanúbizonyságot a srácok, agyban is „összeszedik” az elvégzendő feladatot, minden erejüket megfeszítve összpontosítanak arra az adott feladatra. Itt nem csak szimpla sportot láthat az ember, hanem az idegek harca is a szemünk előtt játszódik le: ki, honnan nyer még energiát, ki képes folyamatosan helytállni, s ki az akiben olykor tartani kell a lelket. Vagyis nem egy sima hordódobálós délután van mögöttünk, emberi drámáknak (de minimum: játszmáknak) is tanúi lehettünk. Ulviczki Mihály és Kovács Mihály polgármester úr mellett mi is átadhattunk pár díjat a dobogós-résznél - ezúttal nem emelték fel, nem dobálták át a fejük felett, pusztán csak ráálltak és örültek a végeredménynek, helyezésüknek, amiért kőkeményen megdolgoztak! Első helyezést ért el Hrozik Gábor, második lett Hajnal Tamás, harmadik helyen pedig Bíró Sándor végzett.dobogó.JPG

Eljött hát az utolsó vacsora ideje (mindenféle bibliai vonatkozás nélkül). Bográcsgulyást fogyasztottunk a reni akácban.JPGLilaakácban, belső helyen, mivel a kerthelyiségben ismételten fullon volt minden. Nagyon megszerettük ezt a helyet, s kicsit sem túlzunk, ha úgy fogalmazunk: érzékeny búcsút vettünk tőle, illetve a csapattól, akik egy hónapon keresztül a rendelkezésünkre álltak. A gasztro-élmény végeztével a strand felé vettük az irányt, ahol szezonzáró koncertként az Apostol zenélt bő másfél órán át. A Nehéz a boldogságtól búcsút venni-re épp úgy csápolt a vegyes korosztályú közönség, mint az Eladó, kiadó most a szívem –  re, vagyis bepörgött szupernagyikban épp úgy nem volt hiány, mint későn fekvő apostol közel.JPGfél méteres fiatalemberkékben. Általunk még soha nem látott tömeg lepte el a töltés oldalát, aki csak tehette, eljött még egy utolsó nagy nyár esti bulira. Ezt követően Kovács Mihály polgármester úrral –s néhány helyi iskola-beli gyermekkel a színpadra mentünk, mondtunk pár szót az elmúlt egy hónapunkról (megvilágítva a Shadow Hunter mibenlétét is!), majd a gyerekek visszaszámlálása után kezdetét vette a fő attrakció, a látványos tűzijáték nagyszerű zenei aláfestéssel. Az utolsó este… az utolsó buli… rengeteg ember… A disco-ban is igazi party hangulat! Holnap pedig: utazás haza… s még egyetlenegy blogbejegyzés! Visszük az élményt, visszük az emlékeket…apostol messzebb.JPGtűzijáték.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Az álomállás – már emlegetett – nagy HAJRÁ-ja előtt ma ismét egy „előfutam”-ban volt részünk (programunkról napról napra értesülünk), s a kánikulának köszönhetően ma ismét a strand élővilágát ellenőrizhettük. Persze tettük mindezt egy lilaakácos menü után, amihez kipróbáltuk a TRÉFLI Cuvée édes vörösbort. Nem vagyunk különösebb borász génekkel rendelkező házaspár, de annyit meg tudtunk állapítani, hogy jól választottunk – ha jövőre indul „Abádszalók legjobb borásza”-project, arra is benevezünk, hogy fejlődjünk a témában (bár egy kiadósabb borkóstoló után hatványozottan nehéz lehet eltalálni a betűk sorrendjét a klaviatúrán a blogbejegyzés alkalmával…)

bálint matraccal.JPGMinden bizonnyal idén utoljára állítottuk fel bázisunkat az óriáscsúszda alatt, s utoljára csobbantunk matracostul a Tisza-tóban. Két nap múlva ilyenkor már otthon rendezgetjük a szuveníreket… Mindenesetre ma még Shadow Hunter-eztünk egy utolsót, s tanúi lehettünk egy újabb biznisz lehetőség kezdeti lépéseinek. Két (8-10 év körüli) kissrác és egy hasonló korú leányzó igen jövedelmező vállalkozásba fogtak: iszapgolyókat kezdtek árulni közvetlenül a víz mellett (valódi, nyers abádszalóki iszapból) 50 Ft/db-áron.  Abszolút szervezetten nagy rábeszélőkészséggel kínálták portékájukat a kedves vendégeknek - nem teljesen sikertelenül. Aztán, mikor meghallották, hogy a strand túlsó felén 10 Ft/db-ért lehet kapni hasonló minőségű terméket (egy szellemes strandoló srác hozta az „infót”), rövid válságértekezletet tartottak egy közeli szemeteskuka mellett az árak minimalizálását illetően. Osztottak, szoroztak, s az optimális fogyasztói értéket végül 30 Ft/db-ban állapították meg. Már az alsó tagozatosok is a piacról élnek… Mivel pénztárca nélkül járunk, nem tudtunk hozzájárulni üzletük felvirágoztatásához, de, ha jövőre még mindig tartják a frontot, talán beszélhetünk egy Shadow Hunter liszensz-iszapgolyó bisznisz árukapcsolásról… Mert VISSZATÉRÜNK! Ez biztos! És újra csobbanunk majd!strand.JPGhajó.JPG

A strandon, Somogyi Gyuláné hamburgerezőjében vacsoráztunk amúgy „amerikaiasan”, igazi retro hamburgert. Szép emlékeket őriztünk róla a legutóbbi kóstolás óta, s most is megállapítottuk, hogy mit sem vesztett a minőségéből. Esti programként a 3+2 zenekar fellépését kísérhettük figyelemmel, akik igencsak vágják a lakodalmas rock-témát már 1975 óta, s ma este is hihetetlen mennyiségű ember agyát pörgették be ezzel a műfajjal. Kettőnk közül Renihez áll közelebb ez a világ, mondhatni, (többek között) ezen a műfajon nevelkedett. zenekar közeli.JPGBálint ebben a témában szerényebb történelmi háttérrel érkezett a koncertre, de itt-ott a kanyarban ő is ráismert pár örökzöld slágerre. A csapat a koncert vége felé vaskos „vissza-vissza”-őrjöngések közepette játszott újabb és újabb számokat – a közönség nem restellt olykor „rendeléseket” leadni hangos felkiáltásokkal, mintha valóban lagziban lennénk. A 3+2 koncertlistáját (helyszínekkel, dátumokkal) nézve, megállapítható, hogy hatalmas igény van erre a műfajra országszerte, valamint  a határon túl is. Ezúttal nem kevés idősebb házaspárt is láthattunk csápolni, önfeledten dalolászni, ők is megkockáztattak egy decibeles frizura igazítást a fullra feltekert erősítők közelében. Nem kizárt, hogy 60-70 évesen mi is az abádszalóki fesztiválszínpadnál őrjöngünk majd… de addig még sokat kell aludni! Az álomállás finish-éig már csak kettőt… eltelt egy hónap… mintha csak öt nap lett volna… illetve: 3+2!zenekar messzi.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Ismét megtalált reni 1 matraccal.JPGbennünket egy hivatalos PIHENŐNAP! Vagyis a legjobb állás-projecten belül is el lehet (kell) menni szabadságra, némi regenerálódásra a végső hajrához. Mivel így augusztus közepén ismét beütött a kánikula, a partra vonultunk és egy olyan Shadow Hunter-ben volt részünk, hogy a fal adta a másikat! (Aki esetleg „út közben” lemaradt volna az említett játék mibenlétéről, illetve annak szabályairól, korábbi bejegyzéseinkből kibogarászhatja…) Végül találtunk egy tenyérnyi árnyékos földrészt, ahol ideiglenesen letelepedhettünk, s eszközölhettünk némi vízminőség-ellenőrzést – ezúttal (Pál Mariann, a Tisza-tó Strand Nonprofit kft. ügyvezetőjének  jóvoltából) egy gumimatraccal. Minden bizonnyal a mai volt az utolsó lehetőségek egyike, hogy ezt megtehettük, ugyanis lassan felüti a fejét az „Itt a vége, fuss el vége” –feeling. A végső összegzéssel, a nagy statisztikai számításokkal még azért várunk kicsit, de egy ilyen programmentes nap alkalmával (fényképek rendezgetésével, válogatásával) már úrrá lett rajtunk némi nosztalgia az elmúlt nyár iránt, holott egy-két nap még rendelkezésünkre áll, hogy begyűjtsük az utolsó élményeket. A mai strand például a kb. tíz nappal ezelőtti brutál kánikulát idézte, ismét megindult a tömeg az abádszalóki partok felé, csúcsra járt a banán, a jet-ski, a vízibob (mint láthattuk), reni vágott.JPGmindenki igyekszik kihasználni a hosszú hétvégét egy kiadós Shadow Hunter-ezésre! Ma még sláger a napolaj, a matrac, a kürtőskalács! A gyerekek még építik a homokvárakat, az anyukák még el-elküldik az apukákat lángosért, behűtött üdítőért. Csobbantunk egyet, buliellenőr szenzorral alaposan szemügyre vettük a partot, majd úgy éreztük, ideje meglátogatnunk egy vendéglátóipari egységet! Lilaakácos menünk elfogyasztásakor is telt ház fogadott a vendéglőben, de a kiszolgálás még ezzel együtt is pörgős volt. Ebéd után pedig – bevalljuk derekasan – igazi, originális szieszta következett a szálláshelyünkön…part kisebb.JPG

Néhány órás alvás után (most bepótoltunk minden hiányosságot, az álommanók lazsálhattak közel egy hónapig, de ma durván munkára fogtuk őket), ismét a Lilaakác felé vettük az irányt (ha egyszer odairányít a program, nincs mit tenni – hehe…). Ezúttal a benti helyiségben vacsoráztunk, mivel odakinn már valóban fullon volt minden. Kezdésnek legurítottunk egy-egy mézes barackpálinkát (tudunk élni…), majd Reni tiszai halászlevet evett harcsaszelettel,halászlé.JPG Bálint bárány steak-et fűszeres burgonyával, fokhagyma jammel. Közben tanúi lehettünk, hogy csúcsidőben milyen pörgős meló folyik egy ilyen menő étteremben (ezúttal közelebb ültünk a bejárati pulthoz, a „központi agyhoz”). Ha itt vagy pincér, nem árt, ha nyolc cetli van az agyadban, amikre menet közben jegyzetelhetsz, hat kezed, amiben a tányérokat viszed, márkás GPS-ed, hogy egy kollégáddal se ütközz össze az ajtónál, s egyáltalán masszív idegrendszered, hogy órákig a toppon tudj maradni. S persze mindezek mellett udvariasan, elegánsan kommunikálni a vendéggel... Minden elismerés a legénységnek, s persze a háttérmunkásoknak is, a vacsora elsőrangú volt!birka.JPGszép akác.JPG

„Te… ezek jók!” – ez a mondat csúszott ki mindkettőnk száján teljesen önkéntelenül az Ocho Macho – banda bevezető száma után ma esti koncert-szeánszunkon. Aztán fokozódott a dolog a „Te, ezek nagggggyon jók!”-on át a „Te, ezeket hallgatni fogjuk!”-ig. Ritkán érezheti az ember, hogy IGEN, ŐK AZ ÉN ZENEKAROM! Ma este macho közeli.JPGmindkettőnkben ez fogalmazódott meg a srácokat hallgatva – s ami fontos: ÉLŐBEN hallgatva! Persze a vizuális műsor sem volt utolsó: a frontember, Kirchknopf Gergő minimum 2 kilót adhatott le meglehetősen látványos (folyamatos) tánc-parádéjával a másfél órás koncert alatt. Annyira különleges show-t nyomnak, hogy nem is nagyon lehetne őket beskatulyázni valami sablon kategóriába! Pár infó róluk, mert fontosnak tartjuk, hogy blogmustrálóink (is) megismerjék őket: 2003-ban alakultak Kőszegen, a reggae, a ska, a punk és  a latin keveredéséből született – általuk „huppogás”nak nevezett stílusban zenélnek.  Dalaikat magyar, angol, és spanyol nyelven adják elő valami egészen egyedi performansz- jelleggel: kicsit színházi (naná, hogy a két színésznek bejön), kicsit koncertes, itt-ott filmzenés, (nem kicsit) bulis, egyszóval „Fantastico”! Ez minimum egy-egy like-ot ér a két buliellenőrtől az együttes facebook-oldalára…macho messziről.JPGocho2.vágott kép.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Horgász-karrierünkbüfé.JPG következő állomása egy laza tíz és fél órás menet volt a Nagykunsági-főcsatornánál, ami igen népszerű horgászhelynek számít Magyarországon. Reggel Bangó Zsolt Süllőfészek Büféjében vehettünk magunkhoz némi célzóvizet mézes-fahéjas almapálinka formájában. Itt futottunk össze Kovrig Zoltánnal, aki - bíztatásként a mai naphoz - megmutatta legutóbbi fogását – a kép önmagáért beszél, aki a Tisza-tóhoz jön horgászni, ilyen zsákmányra (is) számíthat…kovrig.JPG Ezek után levonultunk a partra, a „nagy tettek színhelyére”, ahol Simon Imre és Mezősi Mihály társaságában szabadulhattunk rá leendő áldozatainkra: süllőkre, harcsákra, balinokra… A pergetés-technika rabjai lettünk: bedobod, orsózod, kiemeled. Aztán vagy rákapott valami út közben, vagy nem…  A csali egy „ál-halacska” – belegondoltunk:  tulajdonképpen szerencsétlen halakat totálisan palira vesszük, mielőtt elküldjük őket az örök páros.JPGhalÁSZmezőkre: ráharap a kis halra zsákmány reményében és csak a torkán akadó – viszonylag nehezen emészthető – horog ébreszti rá, hogy meglehetősen rossz bizniszbe fogott… De talán ennyi elég is a halak lelki életének elemzéséről – elérzékenyülve, könnyek között nem lehet hatásosan PERGETNI! Nos, két – horgászatban kezdő – buliellenőr kezei között gyakran bogozódik össze a damil, a bedobott horog olykor a nádasban landol (vigyorogjatok csak, gyakorlott horgászok…) – ilyenkor Imre, vagy Mihály sietett segítségünkre. Elképesztő, hogy milyen kesze-kusza, teljesen reménytelennek tűnő damil-gubancok képesek kibogozódni egy türelmes horgász szakértő kezei között… A dolog sport jellegét eddig nem is éreztük igazán, ma viszont a horog jal horgon.JPGfélpercenkénti bedobása előidézett némi izomlázat – s mindezek mellé ingyenes szolárium szolgáltatást is igénybe vehettünk, tekintve, hogy egész idő alatt a parton álldogáltunk (őszintén szólva, néha üldögéltünk is), a hőmérséklet pedig igencsak harmic fok körül járhatott. A tólakók folyamatos csobbanásokkal, „rablásokkal” jelezték, hogy ők bizony jelen vannak és vállalják a „party-t”, azonban nem mindegyikükben volt meg az a szuicid hajlam, hogy mindenféle horgot bekapkodjon. Ilyenkor repül az idő a parton, minden dobásnál ott van a SIKER lehetősége, s az ember egy idő után észre sem veszi, hogy bokáig, vagy már térdig áll a vízben. Kezdő horgászok vagyunk, de már nem teljesen avatatlanok, (ugyebár Kasza Sanyi bácsi által már volt szerencsénk megismerkedni ezzel a sporttal), a mai napon is mindkettőnknek volt reni hallal_1.JPGsikerélménye. Saját siker néhány balinnal, s közös siker Imréékkel néhány süllő kifogását illetően. Horgászellenőrként egy hattyú körözött egész nap a damilok között, páholyból figyelte az eseményeket, közben tollászkodott (véleményt alkotott a látottakról), komfortosan szemlélődött a kis horgászbirodalomban. Közben előfordult egy kis „én damilom, te damilod” – játék a szemközti parton próbálkozó kollégákkal – magányosabb horgászoknak kiváló ismerkedési lehetőség összeakasztani a horgot a sporttársakkal… Hétcsillagos szállodai bálint hallal.JPGellátást is kaptunk a parton: ebédre Misi finom tyúkhúslevest készített, ezzel pótoltuk a pergető-kalóriákat. Megtippelni se merjük, hányszor dobtuk be a horgot a nap folyamán (s hangsúlyozottan NEM a törülközőt!) , s, hogy hány csomót kellett kibogozni gabalyodáskor, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az ember közben valóban ki tud kapcsolódni! Az igazat megvallva: esetleges üresjáratokban azért elkezdtünk összeesküvés-elméleteket szőni, hogy a halak  esetleg túlzott intelligenciával rendelkeznek és közmegegyezésből nem harapnak a csalinkra. De minden üresjáratot természetesen egy sikerélmény szakított meg (aztán fotózkodás a zsákmánnyal - ha már buliellenőrök karmai közé kerültek, nem maradnak ki egy kis reklámkampányból). Délutánra szinte  „azonosultunk” a természettel, 5-6 óra után úgy éreztük, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna. Elvégre csillagjegy szerint halak, illetve vízöntő vagyunk (hogy melyikünk melyik, ez szigorúan "inkognitós" backstage-információ...)reni háttal.JPGA bőrszínünk ismét sötétebb lett egy tónussal – megszoktuk a napot, valamint azt, hogy bokáig állunk a vízben és lessük, hol fodrozódik jobban a felszín. A dobási technikánk este hét körül már egészen frankó volt, s nagyon megszerettük ezt az egész horgászosdit. Imre a nap folyamán rengeteg tanáccsal látott el minket: hogyan tartsuk a botot, melyik csalival hol, hogyan és mire érdemes „menni”, s még számtalan olyan dolgot, amik jól fognak jönni, ha a jövőben csak hobbyként is újra kacérkodnánk a horgászattal. Köszönet érte! Isteni nap volt nagyszerű társaságban. S a kezünkben már frankón ott van a pergetés technikája… reni táj.JPG

Bukus Peti Óriáspalacsintázójában ezúttal „csak” desszertet kértünk vacsora gyanánt, egy csokis és egy  nutellás-banános palacsintát. Fényképeket korábban már mindkettőről készítettünk – aki nem hiszi, járjon utána (s, ha már ott jár, like-olhatja is az adott oldalt)! Akárcsak a Lilaakácban ebben a helyben sem csalódtunk még egyetlen alkalommal sem. Mennyiség, minőség – jah és persze: kedves, udvarias kiszolgálás: csillagos ötös! A mega-adagot ma sem tudtuk teljes egészében kivégezni, így egy fél adag nutellás-banánossal siettünk az ossian kisebb.JPGOssian-koncertre! (Íme, itt a frappáns átkötés a gasztro-részről a  muzikálisabb témára!). Ez az 1986-ban létrejött – majd később feloszlott, s négy év szünet után újra alakult -  zenekar  (frontemberként  Paksi Endrével) egy igazi „ellentmondást nem tűrő” bulit zúzott le a fesztiválszínpadon. Igen, leszögezhetjük, hogy a jó zene és szöveg mellé a közönségnek szüksége van egy SHOW-ra, egy olyan frontemberre, aki nem hagyja lankadni a kedélyeket és folyamatosan mindenkit őrjöngésre kapacitál! S hogy a zenekar tagjai egy hosszabb intrós részben külön-külön is remekelhettek, nagyot dobott az este hangulatán (külön kiemelnénk Kálozi Gergely elképesztő dobszólóját!) Biztosak vagyunk benne, hogy ma este a Tisza-tó nyugodt víztükre is megremegett a dübörgő heavy metal-tól! Az ilyen esték… na, ezek (is) hiányozni fognak az esős, csatakos októberi éjszakákon, mikor újranézzük majd a nyári fényképeinket…ossian nagy.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A szó szoros értelmébenbálint lovon.JPG állati programmal kezdtük a mai napot, olyasvalamivel, amit már mindketten nagyon régóta vártunk: egy kis lovaglással, amiben Ökrös Krisztina jóvoltából lehetett részünk. Kriszti hét éve foglalkozik lovakkal, két éve van sajátja is: Remény (de ők csak Kicsi-nek hívják), őhozzá volt szerencsénk. Mindkettőnknek vannak gyermekkorából halvány, pacin üldögélős emlékei, de így felnőtt fejjel eddig csak távolról csodáltuk ezeket a nagyszerű állatokat. Elsőként Bálint ült (legyünk szerénytelenek: pattant) nyeregbe már Krisztiék háza előtt, innen indultunk a terepre – kb. 5 öt percre onnan, egy füves részre, ahol úgy gondoltuk: zavartalanul kiélhetjük vágtázó hajlamainkat. Remény nem tűnt túl izgága jószágnak, jó érzéke van a marketinghez, vigyáz a hátán lévő kedves turistára – a buliellenőr különben sem fogyókellék… Mindketten kaptunk ügetés-ízelítőt is (ez még ugye nem a végsebesség, ahol az ember frissen mosott hajába kap a virgonc nyári szellő, de nekünkkriszti.JPG tökéletesen megfelelt). Tudtuk, hogy ebédelni a Lilaakácban fogunk, ezért a nyereg alatti hús puhítós-csomagot kihagytuk, valamint a hátrafelé nyilazós-projectet is hanyagoltuk. Meg kell hagyni, eltelik egy kis idő, mire a kezdő lovas ki meri nyitni a szemét a külvilágra is a paci hátán. Kezdetben azért szemmel tartja a lovacskát, mintha így bármi esélye lenne befolyásolni az eseményeket, ha a kedves jószágnak netán agykattanása van és  vigyorogva nekilódul a mezőnek… Persze a vezetőszár ma végig Kriszti kezében volt, így az irányítás is, de azért jelképesen kezünkbe vettük a kantárat, úgy, ahogy azt a filmekben láttuk hazai és külföldi kollégáinktól. Hogy mekkora felelősség ellátni és egyáltalán eltartani egy ilyen paripát, gondoskodni az egészségéről, a tisztán tartásáról, biztosítani a megfelelő „lakhatási” körülményeit, mozgásban tartani, de nem megerőltetni… - ebbe még belegondolni is fárasztó (mármint annak, aki nem szándékozik lovat tartani a közeljövőben). Mindehhez valami mélyről reni lovon.JPGjövő elhivatottság-érzés szükséges. Kriszti élete eddig is a lovak és egyéb állatok körül forgott (érzi azt az ember, ha megtalálta azt a hivatást, amit a sors neki rendelt…). Szeptembertől a Debreceni Agrártudományi Egyetem ménesgazda szakán tanul majd. Ezen kívül, mikor ideje engedi, vállal – mint, ahogy a mi példánk is mutatja – lovas oktatást, gyermekek, felnőttek részére egyaránt. Aki úgy gondolja, hogy lovas nemzet gyermekeként szívesen nyeregbe pattanna (és meg is maradna rajta), az jó helyen érdeklődik Ökrös Krisztinánál Abádszalókon, az Ezüstkalász úton. Nem állítjuk, hogy ezek után gátlástalanul hajtunk majd lovas filmszerepekre, de kifejezetten feldobódtunk a Remény hátán töltött időtől. Egész különleges pillanat lehet, mikor az oktató szabadjára engedi a lovat tanítványával – ezt ma nem kockáztattuk meg… még van pár nap az álomállásból…ló csoport.JPG

A lilaakácos menü után Kunmadarason (kb. húsz km-re Abádszalóktól) nézhettünk pár órát a DRAGBIKE (gyorsulási) verseny kvalifikációs futamaiból. A világon nincs ennél gyorsabb sportág, két részre oszlik: a Dragster autós gyorsulást, a Dragbike motoros gyorsulást takar. A lényeg: a 402.3 méter hosszú (nem, nem mi mértük le, megsúgták) egyenes pályán a táv mihamarabbi leküzdése (kb. 5-10 másodperc alatt). A kvalifikációs menetekkel motor.JPGa majdani (jelen esetben holnapi-szombati) versenysorrend dől el, ahol párokba rendeződve folyik a nemes küzdelem a távval, a lóerőkkel, egymással. Kunmadarason 15 éve rendeznek Dragbike versenyeket, 2009 óta európai futamokat is. (Egy hajdani orosz katonai laktanyában, egy repülőtéren.) A Dragek motorjai lehetnek szívós, alkoholos (ugye ez jól hangzik?...), nitrós (ha valaki szereti a nitrót, annak ez is jól hangzik), turbós, kompresszoros, vagy ezek kombinációja. Előfordult itt olyan példány is, aminek szerényen egy vadászgép turbinája szolgál motorként…  Varga Sándor pilóta – jelen esetben csapatfőnöki minőségében – állt rendelkezésünkre rengeteg infóval, megnézhettük közelről magyar csapatának gépeit – köztük Lázár Pál motorját, amivel 8,8 másodperc alatt teljesítette ottlétünkkor a távot. Hogy is néz ki az egész? A tisztelt versenyző a start előtt csinál egy burnout-ot (gumimelegítést), amit zúzósabb rockbandák koncertjein is előforduló füst kísér (ott kevésbé ártalmas beszívni…), majd ahogy szabad utat enged a lámpa, iszonyú sebességgel válik köddé a néző szeme előtt, s a következő pálya.JPGpillanatban már a pálya végén fékez. Vagyis az egész szerelősdi, túrbózás, csapatmunka, koncentráció abban a közel nyolc másodpercben összpontosul, amíg a gép a pályán dolgozik. Egy ilyen menet után másfél-két órás szerelés következik… bizonyos szerkezetek beégnek, vagy egyszerűen megszűnnek létezni, s szinte menetrend szerint segítők húzzák vissza a motort a csapathoz. Mert ezek nem „leugrom egy vekni kenyérért” – járgányok, többségük nem is képes lassan közlekedni, csak ilyen tiszavirág életű futamokra lehet őket használni. Elképesztő élőben látni – pláne hallani – ezeket a gépeket (meggyőződésünk hogy a pilóták nagy része, valamint az őket segítők korrekt halláskárosodással rendelkeznek…). Az egész kunmadarasi rendezvény körítéseként még koncertek is szórakoztatják az ide látogatókat, Hadnagy József szervező „kicsire nem adunk”-jelleggel hatalmas bulikat szervezett a sebesség szerelmeseinek, s persze a közönségnek! Nagy buli lesz – s pár napig ismét sütni fog a nap ezerrel! Érdemes ellátogatni Kunmadarasra!motorok.JPG

gyros.JPGA strandon vacsoráztunk Bukus Antalné Gyros-ozójában. (Amit a magyar ember ugye első blikkre GYORS-nak olvas. Ezúttal a kiszolgálás valóban az volt.) Bármily meglepő: Gyros-t ettünk pitában. Zsemle-változatban kapja a kedves vendég, vagyis nem csúszkál össze-vissza a belejé töltött sok-sok földi jó, mint a „csavart” variációban. A vacsora mérlege: könnyed, jól sikerült kaja, két elégedett buliellenőr!

Este a szombathelyi LORD-együttes adott koncertet, akiket eddig egyáltalán nem ismertünk (ez persze nem a zenekart minősíti). Az koncert szóló.JPGcsapat 1972-ben alakult (azért ugye tájékozódunk, nem úgy van az, hogy csak úgy hübelebalázsba koncertre járogatunk lógatni a lábunkat), azóta persze átmentek pár személycserén. Hard rockot játszanak, s a zenekar életkori összeállítására jelenleg leginkább a vegyes-jelző érvényes, de ez tulajdonképpen mindegy is, a lényeg, hogy együtt igen ütőképes bandának bizonyultak ma este! Tisztességes számú nézőt vonzott a jelenlétük, s nagy részük kívülről fújta a Lord-dalokat, így hamar kialakult az „együtténeklős” kórus. A színpad melletti alkalmi Lord-standnál a Lord kulcstartótól kezdve, pólón át, a béka-szerű torz marketing plüsslényig minden kapható volt, amit csak egy rajongó kívánhat. Szuvenír zsákmányoló vénánkat elszorítva, ezúttal nem gyűjtöttünk be tárgyakat, csak egy meglehetősen frankó este emlékét visszük magunkkal buliellenőr bázisunkra, ahonnan holnap (ismét) horgászni indulunk – ezúttal egy újabb helyszínre! Tudjátok, kedves blogmustrálók: „De erről csak a következő részben mesélünk nektek…”koncert egész.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A napot egy P1050862.JPGfrissítő, lazító piacozással kezdtük, ami majdnem olyan jó, mint egy szauna masszázzsal, csak még hivatalosan nem kategorizálták wellness élvezeti cikként. Ezúttal a market kibővült egy-két extra kereskedővel. Eddig is lehetett kapni ruhákat, apró tárgyakat az élelmiszerek mellett, de ma mintha megháromszorozódtak volna a csetresz-árusok. Volt, aki valószínűleg kompletten kipakolta a pincéjét, hogy megszabaduljon a limlomoktól: a sötétkék műanyag izétől kezdve, a barna, lapos talpú hogyishívjákon át a sárga (tető nélküli) bigyóig mindent lehetett kapni. S persze – ni, milyen mázlink van – minden standnál akciós volt szinte a teljes kínálat! Ha az ember kettőt vesz a rózsaszín vacakból, adnak hozzá három – alig használt – miafenét.  Összefoglalva: aki imád bazárokban, bolhapiacokon nézelődni, apró (és kevésbé apró), hasznos (vagy teljesen haszontalan) tárgyakat shoppingolni, annak ez a piac maga a földi paradicsom. Mi a bőség zavarában végül is semmit sem vásároltunk, inkább végezvén a piackutatással ismét beugrottunk a Kata Szalonba, hogy Reni újabb tizenkét percet barnulhasson a csokicsövek jótékony fogságában.

Menü a Lilaakácban - abszolút kielégítő mennyiségben és minőségben -, majd egy rövid kirándulás következett Tiszafüreden. Kasza Sanyi bácsi csónaktúráján, a Tisza-tó körnél - valamint egy kevésbé derűs emlékű villámlátogatásnál mobil-ügyben – már volt szerencsénk a városhoz. Konkrét célunk nem volt, de programunk megengedte, hogy kicsit kimozduljunk, s mivel nem esik messze Abádszalóktól, úgy gondoltuk, kihasználjuk aP1050873.JPG rendelkezésre álló időt. Hasonlóan „felvirágoztatott” város képét nyújtotta a Fő út, ahol legtöbbször sétáltunk, mint Abádszalók, itt-ott egy-egy kis parkocska, ahol békésen megpihenhet az ember, ha csak szemlélődni kíván. Említettük már korábban a Hableány Éttermet – ahova ugyan ezúttal nem tértünk be, de a város kapcsán mindenképp fontosnak tartjuk említeni, különös tekintettel arra, hogy (ugye emlékeznek??), az első Halételek Fesztiválján az étterem különítménye profi kategóriában első helyezést ért el a halászléfőző versenyen.) Nem misztifikálnánk túl a dolgot: egyszerű, mezei turistaként sétálgattunk a békés utcákon, ahogy azt a normális városnézők teszik. Tehát nem szolgálunk történelmi épületek részletes elemzésével, emléktáblák és egyéb ereklyék fotóival, annyit azonban kijelenthetünk, hogy ezen a délutánon a város igen barátságos arcát mutatta felénk. Buliellenőr igazolványunkat (mely egy hónapja folyamatosan a nyakunkban lóg- íme egy újabb backstage információ) ezúttal „standby”-üzemmódba helyeztük,Abádszalókon ráérünk újra beélesíteni. Egészen feltöltődtünk az új környezet láttán, olykor szükségünk van valamiféle megújulásra – mint mindenkinek – hiszen végülis egy hónapja ugyanabban a városban „ellenőrködünk”, leszámítva pár apró kitérőt. Jót tett ez a kis laza (szűk két órás) kirándulás a Tisza-tó partjának egyik legnagyobb településén.P1050867.JPG

Visszatérve Abádszalókra, a strandon vacsoráztunk a Ficánka Büfében. Jó magyar módjára igazi amerikaiP1050887.JPG vacsorát – hamburgert és sült krumplit fogyasztottunk. Mindig kivételes élmény megkóstolni egy-egy gasztro-csodát a környék igényes éttermeiben, de olykor jól esik valami végtelenül egyszerű, hússal és zöldséggel gazdagon megrakott „tinikaja” is! A Ficánkában sör, bor, üdítő, s több "komolyabb" ennivaló is kérhető - a hamburger sem számít komolytalannak, de itt speciel a sajttal töltött pulykamellre (és társaira) gondolunk. Tehát egy szolíd vacsora is eszközölhető itt a finom rosé-bor mellé. Ellenőriztük a helyet, s jóllakva készültünk az esti mozira!

Azért gyűltünk ma össze a töltés zöld gyepén, hogy végső búcsút vegyünk csillagos egű mozinktól (legalábbis, ami ezt a nyarat illeti!) Valamint azért, hogy újra megszemléljük Meryl Streep kényszeredett mosolyát a Mamma Mia című amerikai-angol–német zenés produkcióban. Már volt szerencsénk hozzá a bemutató (2008) táján… Ma este minden élmény előjött… Utolsó film idén nyáron... lássuk! Szögezzük le: mindketten imádjuk a musicaleket (jó, nevezzük zenés darabnak), láttunk pár tucatot filmen is, színpadon meg pláne. Nem utasítjuk el a „világát”, tud az nagyon jó (is) lenni, ha akar…  A Mamma Mia esetében ugye tagadhatatlan, hogy ABBA-slágerek köré próbáltak épkézláb storyt kreálni több-kevesebb sikerrel. Nem tudjuk, hogy Meryl Streep megtiszteltetésnek érezte-e, hogy őt bombázták meg a főszereppel, mindenesetre jópár musical-es gesztust elsajátított (két kézzel addig ölelgetem magam, amíg tart a verze, majd nyitott tenyérrel az égre mutatok és a földet nézem), olykor elfelejti playbackre nyitni a száját, de attól még… jó színésznő! A story olyan egyszerű, mint egy kopott jancsiszög: egy babaarcú csacska csaj tudni akarja, ki az igazi apja, ezért összehívja azt a három pasit az esküvőjére, akikkel még a búr háború előtt összebújt a kedves mamája. Ez a három pasas nem semmi… olyan szinten papírmasé figurák, hogy egy origami alapanyagaként jobban teljesítenének. Egyikük, Pierce Brosnan ezért az alakításáért (torzításáért) annak idején bezsebelhette a legrosszabb mellékszereplőnek járó Arany Málna-díjat. Valljuk be, hogy egy karcos bakelitlemez sercegése balzsam a fülnek ahhoz képest, ahogy Pierce énekel… és ez egy musicalben elég cinkes tud lenni. Persze megy a nagy vihogós, pózolós, vigyorgós hejehuja 109 percen keresztül – mindegy, csak jussunk el egyik számtól a másikig – végül happy end (ó, még annál is happy-bb…). Rendkívül sok nézőt vonzott ez a kis ma esti esztrád-műsor (s kétségtelen, hogy világszerte – a fanyalgók mellett – számos rajongója akad a filmnek). Mint azt már a blogsorozat elején említettük: a csillagok ésP1050901.JPG a szabad levegő, mindenért kárpótolják az embert – olykor előkerülnek a védőitalok is, úgy élmény igazán a nyár! Hiányozni fog a zöld gyepes filmmustra…


A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Délelőtt ilid előtt.JPGmegadatott a Deák Ferenc úti soron a shoppingolás lehetősége. Korábban említettük már, hogy Abádszalókot azért (is) tartjuk „praktikus kis város”-nak, mert minden megtalálható a központban. Ha egy jó fürdőruhára, vagy épp szuvenírre, netán elektromos triciklire(!) van szüksége a kedves turistának, mindezt egy helyen, a strand felé vezető  SORon beszerezheti. Bankautomata, dohánybolt, valamint a korábban már tesztelt Sütisziget is rendelkezésre áll. Ezúttal Jelencsik Ildikó ILDI BUTIK-jába mentünk, ahol férfi-női szerkók egyaránt kaphatóak. Nem egyszer fordult már elő velünk is, hogy a nyaralás helyszínére érkezve a kicsomagolásnál kaptunk a fejünkhöz, hogy bizony a jó előre kikészített fürdőruha frankón otthon maradt, s augusztus végén ismét vissza lehet tenni újabb tíz hónapra a szekrény mélyére. Reni egy csíkos felsőt választott (pontosabban: kapott ajándékba) Ildikótól. A hosszas válogatásig (ugye a hölgyeknél  genetikailag kódolt tulajdonság, hogy nem kapkodják el a vásárlást), Bálint türelmesen várakozott a férjek számára fenntartott padon, a butik előtt.reni ruha.JPGNagyszabású szuvenír-vadászatunk során (két szatyorral lesz minimum, mire "lejár a munkaidőnk") betértünk Szabóné Lázár Tünde Nosztalgia Ajándékboltjába, ahol ezúttal kedvezménnyel vásárolhattunk. Olyan kisbolt ez, ahol a turista szívesen bogarászgat az érdekes apróságok között, nem az a sablonos: „nesze egy feliratos hűtőmágnes, oszt’ jól van”-üzlet, rengeteg érdekes, ötletes apróság vásárolható. Egy hőmérő, zselégyertya és persze hűtőmágnes lett a zsákmányunk. (Csak a legszükségesebbek…)ajándékbolt.JPG

Egy lilaakácos menü után a Kata Szalonban várt Renire egy francia gél-lakk Pataki Katalintól, aki hat éve van a szakmában, s jelenleg a Piac téri lottózó felett dolgozik. Ismét olyasvalakivel hozott össze jó sorsunk (illetve az álomállás programja), aki szereti is, amit csinál és ez gyors, mégis igényes munkáján is meglátszik. Maga a szalon nagyon hangulatos, a berendezés – pontosabban a faliképek – erőteljesen tükrözik Kata New York imádatát. Szolárium lehetőséget is kaptunk – ismét úgy döntöttünk, hogy Reni használja ki az alkalmat (ez a körömfeljavítás és szoli-dolog amúgy is elsősorban női kuncsaftért kiált). A csokicső-technológia áll rendelkezésre Katánál, ami annyit tesz, hogy a sugárcsövek speciális sugárzásintenzitást képviselnek (hehe... kata dolgozik.JPGennél hivatalosabban nem tudtuk megfogalmazni… a lényeg: a csokicső nem egy magas kalóriatartalmú édesség - ahogy azt Bálint először a plakátok alapján hitte - hanem speciális szolicsövekről van szó, amik használatával tartósabb barnulás érhető el, mint normál csövek esetében). Pár nap  – és alkalom – után Renin vizsgálhatjuk majd a változást…szoli.JPG

Estefelé – konkrét programunk nem lévén -, úgy gondoltuk, felfedezünk pár olyan helyet Abádszalókon, ahol még nem „ellenőriztük” a várost. A Balassi Bálint, Mikes Kelemen, Május 1. út –részt jártuk be. Igazi – jó értelemben vett – falusi légkör lengi be ezt a részt. Váltakoznak a jobb és kevésbé jobb módú családok házai. Akár gágá.JPGhozzátartozik Abádszalók vonzerejéhez, akár nem, meg kell említenünk, hogy tetemes mennyiségű eladó telket láttunk út közben (aki épp házat szeretne venni a Tisza-tó mellett, itt az alkalom). Láttunk kukoricaföldet, napraforgótáblát (némi bio-szotyit is fogyasztottunk – kiegészítve a Sütisziget péksüteményeiből összeállított vacsoránkat). Jó volt egy kis kutyaugatást, libagágogást hallgatni – persze a jet-ski hangja se rossz a strandon, de ez is egy imádnivaló háttérzaj! Egy ilyen megnyugtató két órás séta egészen ki tudja simítani a buliellenőrök lelkét…napraforgó.JPG

A ma esti mozi ezúttal egy kevésbé csillagos ég alatt zajlott, gyülekeztek a felhők, s a film végére a viharjelzőt is bekapcsolták. A Tüskevár remake-et néztük 99 percen keresztül. Nos... magyar színészekként magyar filmet, illetve a benne szereplőket minősíteni nem lenne túl ízléses, ezért nem is tesszük. Annyit megjegyezhetünk, hogy szeretettel gondolunk vissza az 1967-ben készült sorozatra, illetve Fekete István eredeti regényére. Láttunk horgászatot, halpucolást, halászléfőzést és számos olyan dolgot, amit az elmúlt hetekben mi is átélhettünk, épp csak a díszlet volt más. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy élvezni tudjuk a remake-et... A szél felerősödött, s a két buliellenőr is behúzódott a négyes szobába, hogy kipihenjék magukat, mert jön a FINISH! Az utolsó napokat töltjük itt Abádszalókon...

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogjakikötőből el hajnalban.JPG

A reni_1.JPGnagy ho-ho-ho-horgász ritkán kezdődött úgy, hogy hősünk hajnali fél ötkor nagy nehezen összeszedte magát és ötkor már kint virított a part mellett humorzsák kukac-kollégájával. A buliellenőrök ma pontosan ezt az időbeosztást követték, vagyis beneveztünk egy kis hajnali horgászatra Kasza Sanyi bácsival. Volt egy olyan érzésünk, hogy ilyen lehetetlen időpontban kizárólag mi vagyunk ébren Abádszalókon, ez az elméletünk az Abádi Kikötőbe érve igencsak megdőlni látszott: a horgászok nagy része ugyanis ilyenkor már rég elfoglalta a helyét, vagy volt, aki haza sem ment még az éjszakai műszakból. Szendvicsekkel megpakolva, dupla réteg ruhában vágtunk neki az útnak, Elek János is elkísért minket bálint_1.JPGkamerájával – hajnali ötös arcunkat élmény lesz visszanézni a kész filmben… Egész abszurdnak tűnt, hogy mi most órákon keresztül egy csónakban ülve vadászunk majd pontyra, keszegre, harcsára. Persze mindezt Sanyi bácsi szakértő irányítása mellett, aki kb. 20 perc csónakázás után leszúrt a vízbe két karót, járművünk stabilizálása végett. A nap épp akkor kelt fel, normális esetben ilyenkor fordulunk a másik oldalra (bár, mióta Abádszalókon vagyunk, napfelkelte.JPGidőbeosztás szempontjából egész mást jelent a „normális eset”). A már jól ismert madarak: gémek, viharsirályok köröztek olykor a közelünkben, ők is elég korán indultak munkába. Az első őrhelyünkön viszonylag kevés sikerrel jártunk – Sanyi bácsi horgára akadt egy kis törpeharcsa, de ezen kívül nem lehet ránk fogni, hogy durva módon megbolygattuk volna a Tisza-tó élővilágának halállományát. De ugyebár nem is azért jöttünk, hogy jól bevásároljunk pontyokból, hanem magáért az élményért, illetve, hogy megtanuljuk, egyáltalán hogyan kell beüzemelni egy horgászbotot, s milyen további eszközök állnak ilyenkor még a horgász rendelkezésre. A nagy ho-hoh-ho-ban annak idején a dolognak ezt a részét kissé felületesen tálalták – s a halak, madarak is más tájszólást beszéltek, mint azt ma tapasztalhattuk. Szétnézve a környéken, nem tűnt úgy, mintha bárkinek a csónakjába csak úgy maguktól ugrálnának be a busák, felmerült bennünk, hogy ezek a pikkelyes jószágok hosszabb szabadságot vettek ki, vagy csak simán szégyellik magukat produkálni a turisták előtt. Megismerkedhettünk egy titkos fegyverrel, a kuttyogtatóval, amit akkor vet be a horgász, ha már végképp elunta az agyát, de valamit mindenképpen szeretne zsákmányul ejteni! Egy kis speciális faszerszámmal ütögeti ilyenkor a vizet, borzolva ezzel a környékbeli halak idegeit. De, hogy pontosan kiket is idegesít? Sanyi bácsi szerint a harcsának a leggyengébb az idegrendszere, s mindenképpen tudni akarja, honnan jött a hang – s a legkíváncsibból lesz a leghamarabb halpaprikás… Kb. fél óra rendületlen kuttyogtatás után levonhattuk a következtetést, hogy a minket első harcsa.JPGkörülvevő halrajok vagy túlságosan tapasztaltak és nem dőlnek be ilyen ócska trükknek, vagy a kíváncsiság egyetlen szikrája sem lakozik bennük, vagy tényleg tök süketek! Nem csak mi vetettük be ezt a csodafegyvert, hallhatóan környékbéli kollégáink is éltek vele (több, de inkább kevesebb sikerrel). Egy-két óra elteltével áttelepültünk egy árnyékosabb részre, mert a nap időközben elkezdett komolyabban dolgozni, itt már volt pár percnyi horgászati sikerélményünk! Reni horgára egy dévérkeszeg akadt – ahogy a nagy mesekönyvben meg van írva (és rajzolva), olyan színű, méretű, fizimiskájú halacska. reni hallal.JPGEzek után rohamtempóban – vagyis egy-egy órás megszakításokkal – akadtak horgainkra a törpeharcsák. Akármit is fog az ember, mindig izgalmas látni, hogy a bot vége kissé meghajlik, s ez azt jelzi, hogy VALAMI horogra akadt! Dél felé mindketten kifogtuk a magunk utolsó törpeharcsáját is (felmerült bennünk a gyanú – mivel a kis zsákmányt mindig visszadobtuk -, hogy mindig ugyanazt a példányt fogtuk ki, csak két akció között általában tett egy nagyobb kört a környéken, s csak utána tért vissza, hogy ismét horogra akadjon…) Négy, vagy öt törpeharcsa és az a bizonyos dévérkeszeg – ennyi lett a napi egyenleg, s megköszönve Tisza-tavi marketinges közreműködésüket, valamennyiüket visszaengedtük a vízbe. Visszatértünk az Abádi Kikötőbe közel nyolc órányi horgászat után (ami van annyira fárasztó, mint tizenöt percnyi intenzív tenisz). Megköszöntük Sanyi bácsinak az élményt és a segítséget. Első vizes zsákmányainkat neki – és persze a Tisza-tónak – köszönhetjük!végén madarak.JPG

Mivel a kora hajnali kelésnek köszönhetően egy cseppet felborult a bioritmusunk (és hol van még az éjszakai horgászat?...) délután pihentünk egy keveset, majd vacsorára a Lilaakácba voltunk hivatalosak. Ez az étterem nálunk a kánikulában és most – a kissé szelesebb – időben is toplistás hely. Tudják, a vacsora itt mindig gyertyafényes… Reni egy szerény adag csülköt kért majonézes burgoyával, Bálint hátszínszeleteket ropogósra sült hagymakarikával, sült burgonyával. Desszertnek gyümölcsrizset és gesztenyepürét kértünk. Megfigyeltük: a Lilaakác kaja hátszín.JPGesetében a teltház sem jelent problémát, gyors, pörgős és pontos a kiszolgálás, továbbra is melegen ajánljuk! Bár hidegen se rossz…
kaja csülök.JPGdesszertek.JPG

Este kilenckor pedig MOZI! A Merida, a bátor című amerikai animációs film meglehetősen feldobta az esténket – és nem csak a miénket, elég nagy érdeklődésre tartott számot. Az alapstory sablonja jól működik: egy rőthajú hercegkisasszonynak esze ágában sincs követni a hagyományokat, jól bemutat az udvari etikettnek, szívesebben lövöldöz nyilaival a közeli erdőben, minthogy a jómódú dámát játssza a kastélyban. Ez a közel másfél óra olyan pörgősre és szellemesre sikerült, hogy még azt a két erőszakosan betuszkolt betétdalt is elnézzük amiket agysorvasztóan gagyi szinten sikerült magyarra fordítani. Felnőtt és gyerek is jókat nevet a frappáns, ízléses poénokon, pár percnyi félelemkeltő effektezés is kijár a kölyöknek egy gonosz (vagy inkább cseles) boszorkánnyal tálalva – s persze egy nagy zsákra való  bölcs mondanivaló is elhangzik, ami nélkül ugye nincs családi mozi! Kedves édesanyák: farsangra a Merida jelmez a kislánynak… nem túl bonyolult… biztos lesz (volt, van) rá igényük!

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

papp istván.JPGMa már harmadik – s egyben utolsó – alkalommal volt módunk találkozni Endrei Papp Istvánnal egy teniszlecke erejéig. Összefoglalva eddigi „salakos” tanulmányainkat, játszottunk néhány gém-et (ismét a toll és csőr nélküli változatról van szó) könnyített szivacslabdával. Így a kezdő játékosoknak – mondjuk ki: amatőröknek – is lehet pár percnyi olyan érzése, mintha képes lenne folyamatosan teniszezni! István megmutatta nekünk a (Hollywood-ból hajóval szállított) labdaadogató gépet. Kedves kis jószág és rendkívül jó szolgálatot tesz, ha az ember mélyebben el akar merülni a labda fogadás varázslatos és kalandos világában. A gép nem fárad el, nem kér enni, nem beszél vissza (hiszen nem ért magyarul) és több új teniszes.JPGfunkció szerint is képes működni, ami a labdaadogató sűrűséget, illetve gyorsaságot illeti. Pásztázni is tud, vagyis olyan széles hatósugarú sortüzet lehet küldeni vele, hogy ihaj! Amerikai filmekben lehet látni hasonló masinákat, mikor a jelenet szerint a milliomos playboy épp saját pályáján gyakorol és az emberektől már annyira elszeparálódott, hogy az adogató gép az egyetlen teniszpartnere… Ez a három reggeli alkalom, amiben részünk volt, ugye nem lehetett elég, hogy Federer, vagy Navratilova nyomdokaiba lépjünk, de arra mindenképpen jó volt, hogy felkeltse érdeklődésünket a tenisz iránt. Mikor egy-egy ütésnél, begyakorolt mozdulatsornál azt érzed (full amatőr létedre), hogy „hú, ez most jól sikerült”, ha egy kis szikrát megérzel ennek a sportnak a szépségéből, már érdemes volt belekóstolni a dologba! Annyi szent, hogy ezen túl más szemmel nézzük TV-n keresztül is az adogató-fogadó „párbajokat”! István keze alatt belekóstolhattunk, hogy mi lehet ennek a sportnak a varázsa, az ő pedagógiája által úgy érezhettük pár órára: akár közünk lehetne a teniszhez hétköznapjainkban is! Köszönjük a lehetőséget! Jövőre, ha visszanézünk Abádszalókra – István szíves invitálására -  mindenképp beköszönünk, hogy „Mi újság a salakon?”tenisz csoportkép.JPG

Egy lilaakácos menü után (megint csak a felét bírtuk elfogyasztani – egyszerűen… giga adag!) délután ismét a Riviéra Vízisportszer-kölcsönző cuccait tesztelhettük. A banánra ugye szinte már hazajárunk, séróból megy a hullámlovaglás! Ismét lehetett benne részünk, ugyanis ezúttal videófelvétel készült róla a majdani kisfilmhez. Utána pedig jöhetett valami egészen új! Illetve… szinte minden megvolt már… tapasztalt, vén abádszalóki rókák vagyunk, akiknek a kisujjában van a környék története, térképe, szana-szét teszteltük már a vízisportszereket, a jet-ski-től kezdve a jó öreg banánon át a víziejtőernyőig. A pulzusunk már csak akkor menne fel, ha tüzes karikán kellene átugratni valamelyik extrém eszközzel… gondoltuk mi… Amíg meg nem ismerkedtünk a vízibobbal! Csak egy kerek gumi, amibe bele kell feküdni… és kapaszkodni… Igen, hallottuk, hogy a víz menet közben hajlamos új bobos.JPGcsapkodni az ember alfelét… na bumm, behúzzuk a sejhajunkat, oszt’ kész. (Itt ismét a „gondoltuk mi”-következik!) Indulás! Párban mentünk – két gumi egymás mellett, motorcsónak húzza… egész gyorsan, nem is rossz… kicsit gyorsabban…hú, bakker… ez elég gyo….ÁÁÁÁÁÁÁ! – nagyjából ez fut végig az ember agyán és a következő tíz percből már nem emlékszik túl sokra, max arra, hogy végig torka szakadtából visítozott. Mert ez egy jóval durvább BULI, mint ahogy kinéz! Persze a banánon is dől az ember ide-oda, de ott van a másik kilenc, aki besegít. Itt, ha nem kapaszkodsz (rendkívül) erősen, úgy bukfencezel egymás után hármat a gumival (végsebességgel), hogy azt sem tudod, hol vagy! Már a második percben megbántuk bűneinket és csak arra koncentráltunk, hogy ép bőrrel megússzuk ezt a kis vízi kalandot. Reni torkából eufórikus, artikulálatlan visítás tört fel, Bálint  - szintén öntudatlanul – végignevette a tíz perces bulit. Persze egy közös vízbe borulás is programba volt iktatva – apró közjáték az őrületben – a menet végeztével pedig úgy éreztük, mintha egy órán keresztül folyamatosan úsztunk volna. (Az ember rendesen markolja azokat a kapaszkodókat…) Köszönjük Riviéra, a vízibob csillagos ötös!bob.JPG

hortobágyi_1.JPGAz esti mozi előtt betértünk Bukus Peti Óriáspalacsintázójába. Hiába, az ember akárhogy készül rá, egyszerűen képtelenség, hogy egymaga tüntessen el egy egész adagot, így ismét ketten ettünk egyet, mégpedig egy  - már korábban is tesztelt – hortobágyisat, majd desszertként egy csokis palacsintát. Figyelem! Ki itt belépsz, hagyj fel minden későbbi vízisportszer használattal! Illetve: függeszd fel legalább másfél, vagy két óra erejéig, addigra talán kihevered Pepe gigantikus adagját! Az ízekre ma sem lehetett panaszunk. Ismét leszögezhetjük: ez egy igencsak frankó büfé… csokis palacsinta.JPG

No és aztán, ha teli a pici poci, jöhet egy kis audio-vizuális élmény! A csillagok alatt persze… Egyedülállóan sziporkázó szójátékkal élve állíthatjuk, hogy a Piszkos melók című amerikai thrillert meglehetősen piszkos meló volt végignézni. Pedig Tim Roth nem egy rossz színész, de úgy tűnik, van az a pénz, amiért hajlandó volt kb. másfél órán keresztül céltalanul titokzatoskodni ebben az igencsak satnya angol thrillerben. A story annyira primitív, mint egy kőbalta, s a megvalósítása annyira egyszerű, mint homokot találni a sivatagban. Persze bele lehet magyarázni, hogy ezért, vagy azért érdekes… A mi szerény véleményünk szerint itt fullosan palira vették a tisztelt publikumot a producer urak és az alkotók – talán bíztak a „majd a vágóasztalon összeáll”- módszerben. Innen üzenjük (a Strandfürdő Panzió 4-es szobájából), hogy NEM JÖTT BE, FIÚK! A filmetek elég nyilvánvalóan nem tart sehonnan sehová – ezt azért egy kommersz alkotás esetében is elvárhatja az a szerencsétlen néző – de legalább egy fia jellemfejlődést sem produkált egyik karakteretek sem. (A mi filmes értékrendünkben nem számít jellemfejlődésnek élő emberből halott emberré avanzsálni egy pisztolygolyó által.) Köszönjük, hogy csak 82 perc… ugyanis hajnali 5kor indul az újabb BULI! Egy kis horgászás! Ahogy azt a Nils Holgersson végén bársonyos hangon mondta a narrátor néni: „De erről majd a következő részben mesélünk nektek…”

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...