Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

 

reni kagylót gyűjt.JPGMa délelőtt némi strandolással szívtunk magunkba jelentős mennyiségű D-vitamint, s amit még vitamin formájában az ABC lehetővé tesz fogyasztani. Reni újabb kagylógyűjtésbe kezdett, mire hazamegyünk lehet, hogy bőrönd kell majd a parton szerzett szuveníreknek… Feltűnt, hogy egyre több az idegen ajkú vendég a Tisza-tó partján, bár még mindig a többségben van a magyar famíliák száma, de elhangzik itt-ott egy-egy „jájábitte” és „ dö vótör iz fántásztik”. Jöjjenek csak persze – willkommen és welcome ezerrel! Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Tisza-tó strand árai egyáltalán nem szálltak az égig a külföldiek jelenlététől, bármelyik átlagosabb anyagi kondícióban lévő család választhatja pihenőhelyéül, egy normál költségvetésből már igazán jót tudnak nyaralni. De vissza a parti élményeinkhez: Furcsa flash, mikor azt látod (illetve hallod), hogy egy fekete bőrszínű helyes kislány – aki nyílván egy kontinenseken átívelő szerelem gyümölcse – tökéletesen, anyanyelvként beszéli a magyart. (Bár… lehet, ma már sokakat ez nem lep meg, szinte természetes, számunkra ma mégis érdekessé vált valamiért…) Szóval pár méterre tőlünk egy ilyen 11-12 éves leányzó strandolt a kánikulában).  Bőrszíne alapján azt hinnéd, hogy „civilben” New Yorkban néz Whoopi Goldberg filmeket, este pedig gospell-kórussal lép fel, közben pedig nem kizárt, hogy ő is Erős Pistával eszi a gulyáslevest és többször fogott már karikás ostort, mint te kilincset. S meglehet, hogy variábilisabban énekli a Két szál pünkösdrózsá-t folyamatos oktávugrásokkal, minőségi jam-eléssel az intró-részekben, rámás csizmában, kalocsai mintás mellénykében. Érdekes beach-jelenség volt (mi meg ugye az ő eredeti nyelvén szlengelünk…)! Ő is élvezte a kb. harmincöt fokot, a D-vitamint okádó napsütést.

Abádi Major.JPG

Egy Lilaakácban elkövetett menü fogyasztás után az Abádi Major Kemping és Kemencés Udvar vendégei voltunk egy ÚJABB ebédre (Igen, kissé feltorlódtak az étkezési időpontjaink, szervezőink inkább kétszer etetnek minket egy órán belül, mint egyszer sem.) Tóth Mihály és felesége Tóthné Hadnagy Helga üzemelteti ezt a kis béke szigetét, ahová, ha betér a vendég, némi falusi hangulatot is magába szívhat a pihenéssel. Bérelhető apartman mellett sátorozási lehetőség is van, lakókocsi is rendelkezésre áll, saját lakókocsi elhelyezése is biztosított. Innen a strand akár biciklivel is könnyen megközelíthető – akinek nem lételeme az éjszakai élet (akinek nincs annyira lábában a bugi), az  kellően csendes környezetben elmélkedhet az élet nagy dolgairól. Rendelkezésre áll igényes mosdó, fürdőszoba, mosógép, vagyis amellett, hogy az ember költségtakarékosabban a sátorban nomádkodik, nem kell lemondania arról a luxusról, amit akkor élvezhetne, ha házat, vagy apartmant bérelne. Ja és az étkezés… A képen látható – szerény mennyiségűnek épp nem mondható – kemencében sült csülköt kaptuk (második) ebédként kemencés sült csülök.JPG– fantasztikus jegeskávéval és egészen egyedülálló földi eper sütivel. (Recept már Reninél, ez csak természetes!) Specialitás továbbá a helyszíni kemencében sütött kenyérlángos! A kert hátsó részében található az úgynevezett Minifalva – régi tipusú Tisza-menti házakat formázó makett-együttes. Anyagát tekintve hű az eredeti változathoz, ez okozza fenntartásának egyik nehézségét is. Egy radikálisabb zápor, vagy jégverés igen komoly kárt képes tenni a kicsiny épületekben, de létrehozóik igyekeznek idejében renoválni a sérült részeket – s, ha lehet, a jövőben metropolisszá fejleszteni a kicsiny falucskát.

a falu.JPG

kurta kocsma.JPG

bálint templommal.JPG

A ma esti Matchboys-koncert széles skálát mutatott a hajdani rock and roll „ördögök” repertoárjából. Mindketten szerepelünk a Made in Hungária című musicalben, a Komáromi Jókai Színházban, s valamennyi nevet (Carl Perkins, Bill Haley, Dion, Johnny Cash, Buddy Holly….) említjük szövegeink szerint, de most végre a nótáikat is hallhattuk nem is akármilyen minőségben! A Matchboys csapata – igaz, nem az a zúzós, robbantós banda (a ruhaszaggatós heroinista-imázs nem igazán áll közel hozzájuk), de tisztességes bulit nyomtak közel másfél óránMatchboys.JPG át. Nem rohanták el, mint a gyorsvonat, a lassabb számok is helyet kaptak, s amikor kellett, a húrok közé csaptak, kellően beizzították a közönséget!


 

Utánuk következett Csobot Adél, aki egy remek fél órás műsort adott – a számok között Csobot Adél.JPGtartott lelkesítő monológjaiból pedig kiolvasható, hogy nem egy elveszett kis hölgy, ha buligerjesztésről van szó.  A férfinézők örömére nem volt különösebben túlöltözve – hiszen nyár van – az autogramkérő, fényképezkedő sorbanállás pedig azt sugallja, talán nem ez volt az utolsó buli, amit itt, Abádszalókon vezényelt le…

adéllal.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://abadszaloklegjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr335428384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.