Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Programunk szerint egy lazább napnak néztünk elébe. Délelőtt hajvágással kezdtük a napot – ne legyünk kicsinyesek: KÉT hajvágással! Női fronton Fekete Emőke (a Deák Ferenc utcán), férfi oldalról Czudar Gáborné, alias Czudi Mami (a Széchenyi utcán), aki ma különös jubileumot ünnepelt: napra pontosan 53 éve ragadott először ollót hivatalosan! Czudi Mami – benyomásaink alapján  – nem az az önmarcangoló, depresszióra hajlamos asszony, s a nála töltött kb. tizenöt perc is bizonyította, hogy 1960 óta szerzett már némi rutint a hajszobrászat terén. Azt hinnénk, hogy csupán technika kérdése az egész, pedig a legtöbb esetben minimum beszélgetőtársnak, olykor előadóművésznek sem árt lenni, annak, aki fodrászkodásra adja a fejét (igen, ő adja a fejét, hogy másokén dolgozhasson…) Czudi Mami fiatalos lendületével elég fesztelenül kommunikál a kedves vendéggel, miközben profin dolgozik az ember búráján. Valóban nem egy introvertált alkat, vendégei valószínűleg ezért is szeretik (s növesztik rohamtempóban a hajukat, hogy minél hamarabb ülhessenek Czudi Mami fodrász székébe.) Női fronton Fekete Emőke (civilben a vízisportok szerelmese) fiatal kora ellenére rendkívül ügyesen bánik az ollóval. Egy kis ritkítás, frufru igazítás, hajvasalás és Reni makacs hajából pillanatok alatt könnyen kezelhető nyári frizurát varázsolt. Hajhosszabbítással (keratinos hőillesztéssel) is foglalkozik, külön érdekesség, hogy póthajait abádszalóki eredeti hajakból készíti, vendégeitől vásárolja, kitincsezi, majd felhasználja őket. Mindketten elégedetten távoztunk s beültünk egy bőséges menüre  a Lilaakácba, hogy teli hassal vághassunk neki a délutáni strandolásnak!

Ahogy az Operaháznak van fantomja, a kőszívű embernek fiai (a tüskének vára, a west side-nak story-ja), úgy az abádszalóki strandnak is van egy ERZSI NÉNIJE! 

Minden nap fél négy és négy között érkezik kék-fehér otthonkájában motoros biciklijével, hogy igazi házi péksüteményeivel aranyozza be a strandlakók sziesztáját. Sőt, a kínálat a kakaós csigán, a meggyes rétesen, túrós kalácson kívül kiterjed a főtt kukoricára, sőt a tócsnira is! (Tócsni más néven:  macok, lapcsánka, lepcsánka, recsege, lapótya, matutka, toksa, cicege, gánica, krumpliprósza, görhöny, rösztike, harula, röstiburgonya, lepkepotyi, berét, bodag, cicedli, pacsni, bramborák, engemenge, krumplibaba, krumplimálé – mindenki válassza ki a származásának, vagy lakóhelyének megfelelő elnevezést!) Erzsi néni már több, mint harmic éve készíti házilag finomságait és örvendezteti meg vele a strand vendégeit (és egyes alkalmazottait is). Kis – higiénikus – műanyag dobozkákból történik a biznisz – a péksütemény még meleg és olyan „nagymamás”, ahogy az a nagy könyvben meg van írva! Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, jutott vacsorára is…

Ezután a viszonylag laza, pihenős, strandolós nap után egy még lazább lezárás… Halle Berry filmjeit nem elsősorban azért szeretjük, mert különösebb munkára fogja az agysejtjeinket (gondolunk itt a korábbi Macskanő-re, amit valószínűleg több alkotója is szívesen kitörölne az életrajzából, vagy a Gothika-ra, ami azért a jobban sikerült „Rád hozzuk a dolby sorruond-os frászt!”- mozik közé tartozik.) A ma vetített A HÍVÁS sem azok közé sorolható, ahol az ember félrenyelné a popcornt a megbotránkozástól, nézhető, pörgős 94 percről van szó. És Halle Berry egyáltalán nem rossz színésznő… Mi is volt? Egy nem kifejezetten Fortuna-gyermekének nevezhető plázacicát tuszkol egy őrült manus a csomagtartójába, ám a műkörmös macának van annyi kurázsija, hogy tárcsázza a 911-et, ahol épp párductestű szupersztárunk áll rendelkezésére. Jópár izzadós szuperközelivel és kamerarángatós autós üldözéssel tarkított jelenetsor veszi kezdetét, amiben jól teljesít a tisztelt rabló úr is: zihálós, anyázós „hű de gonosz vagyok, talán meg is halok” – drámát visz végig, mert nemigen bír sajátos agykattanásával. Halle-nak jut a „nem lesz semmi baj”-t ismételgető anyatigris szerepe. De nem baj, az ő cuccait akkor is megnézzük majd az abádszalóki szabadtériben, amikor már nagymamaként narrál történelmi kalandfilmeket…

 A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Hogy szálláshelyünkön a fürdőszoba perpillanat tele van Tisza-tavi kagylókkal, az nem azért van, mert nem szoktunk tisztálkodni (és miért ne legyen ott?), hanem mert legutóbbi – egészen kivételes – programunk zsákmányait csak a fürdőszobában tudtuk ideiglenesen elhelyezni. Mi lehetett a program? Nem, a jet-ski-hez nem adnak vígaszdíjként kagylót, valahányszor borul az ember és a Tankcsapda sem küldött utólag ilyesmit azoknak, akik részt vettek abádszalóki koncertjükön… Kasza Sándor Tisza-tavi motoros csónak túráján már annál inkább beszerezhető a fent említett autentikus szuvenír! A reggel fél tízes indulásnál még nem is sejtettük, hogy eddigi életünk egyik legmaradandóbb emlékeit gyűjtjük be a mai napon. A dolog rém egyszerű: elfoglalja az ember a helyét a kis csónakban (kis pakkocskáját kis lábacskája mellé helyezi) és FIGYEL! Kasza Sándor túravezető berregteti kicsit a csónak motorját, ami rögtön útnak indul az Abádi Kikötőből (ki tudja már, hányadik) Tisza-tó – hódító útjára a nyílt vízen. A kedves turista pedig – mint említettük – FIGYEL! És figyel… mert mást nem is nagyon tud csinálni, mivel az élmény magával ragadó! Kiszámoltuk: nettó nyolc órát ülhettünk csónakban a mai napon, és megközelítőleg  kétszáz fényképet készítettünk… A Tisza-tó élővilága ezúttal még teljesebb pompájában mutatkozott, mint első  túránkon pár nappal ezelőtt. Ma egy kisebb csónakkal jóval több eldugott, furmányos helyre be tudtunk menni s megpróbáltuk elkerülni a „tipikus turista” sztereotipiát – vagyis, aki sört vedelve, dajdajozva közelíti meg azt a nádast, ahol láthatóan három idegfeszült horgász próbálkozik már jó ideje kifogni valami harapnivalót. Csendes megfigyelői voltunk a természetnek, Kasza Sándor pedig idegenvezetőként tette még élményszerűbbé a kirándulást! Amit mások könyvekből, internetről, ismeretterjesztő filmekből idéznének egy ilyen túra során, azt ő látta, hallotta, tapasztalta, s most ÁTADJA a kedves vendégnek! A természet embere, figyeli a rezdüléseit, érti az összefüggéseit – melyik madár hány fiókát tett le a szomszédos nádasban, hányadik generációs az a barna réti héja, amelyik épp elhúzott a fejünk felett… s az embert nem is (csak) a tárgyi tudása ejti rabul, hanem szavainak az a természetes „íze”, amiből érződik, hogy ő erre született. Hogy kívül-belül ismerje ezt a csodálatos környéket, hogy az itt élő állatokról szinte, mint barátairól beszéljen (mindenféle Dr. Doolitle-féle hivalkodás nélkül), ha akartunk se tudtunk volna olyan kérdést feltenni a Tisza-tóval kapcsolatban, amire ne tudott volna válaszolni. El is gondolkoztunk: hozzá képest mi mennyire ismerjük a saját környezetünket? Ahol élünk... Miért is menne az ember külföldre, mikor itthon is kismillió olyan meglepetés várja, amiről eddig mit sem tudott?!  Szerencsénk volt Sanyi bácsival: számára élmény ez a munka és mások számára is élménnyé tudja varázsolni a kirándulást! Amellett, hogy stikában kismillió információ is befészkelheti magát a kedves vendég agyába! És ezeket az állatokat közvetlen közelről látni… ez egy újabb blog-témát érdemelne… Azzal tisztában voltunk, hogy a kárókatona nem egy militarista rajzfilmfigura neve, hogy a viharsirály nem egy új szleng-kifejezés, de közelről látni és valamennyire megismerni ezeket a madarakat mindenképpen sok újdonsággal szolgált! Külön büszkeséggel töltött el minket, hogy Sanyi bácsi életében velünk látott először közvetlen közelről Bölömbikát egy sűrű nádas mellett! (meg kell említenünk, hogy a Bölömbika sem egy vörös posztóra bevaduló méretes izomkolosszus, hanem bizony egy madár – ezt csak madártanban kevésbé jártas blogmustrálóink kedvéért fűzzük hozzá.) Burjánzó ártéri erdők, holtágak, szigetek, öblök, védett madárfajok … vadromantika!  Egy igazi vízi világ tárul fel az ember előtt, s mire 8-9 óra elteltével már begyűjtötte a kagylókat, látott legalább 9 féle madarat, 18 féle növényt és egyáltalán… magába szívta a NYUGALOM levegőjét, már nem is kívánkozik vissza a szárazföldre, hanem legszívesebben még jó ideig ringatózna ebben az egyszerű kis csónakban, kóborolva a Tisza-tó kis szigetei között…

Persze a „közjátékot” sem felejtjük el! Vagyis: ebédünket Tiszafüreden, a Hableány Étteremben ejtettük meg. Reni málnalevest evett vaníliafagyival, majd hagymás rostélyost karika burgonyával (a felső étvágygerjesztő kép), desszertnek rántott túrós palacsintát vaníliasodóval. Bálint májgaluskalevest, majd Füredi csíkospecsenyét fűszeres burgonyával. A desszert a „jó öreg” somlói galuska volt. Olyan, mintha arra utaznánk, hogy minél hosszabb nevű ételeket kérjünk, pedig becsszó, hogy pusztán az ízlésünk vezet! A „butára ettük magunkat” tipikus esete forgott ismét fenn… de, ha egyszer finom volt… Hivatalosra véve a figurát: a tiszafüredi Hableány Étterem jelesre vizsgázott úgy gasztro-szinten, mint vendéglátóipari tekintetben (értsd: a kiszolgálás udvarias és gyors). Csónakázás után (és előtt) igazán kellemes kis kitérő volt - az étterem a parttól gyalogosan mintegy 44 másodpercre található.

A nagyszerű csónakos-élményt leöblítettük egy kis mozival! Nehéz lett volna elrontani a jókedvünket, de a Camille című francia vígjáték azért megpróbálta… A horror-kategóriát is nyugodtan kiírhatták volna rá, ugyanennyi köze lett volna a filmhez, mint a „vígjáték” elnevezésnek. Aki még nem látott francia filmet, annak kezdésként inkább az örökzöld Csendőr-sorozatot ajánlanánk! Hogy a rendező nyugodtan aludt-e a bemutató előtti éjszakán, arról nincs infónk, illetve rejtély, hogy melyik casting cég foglalkozik ilyen mesterfokon  érdektelen civil arcok összegyűjtésével egyetlen film kedvéért. Mi, ma éjjel tuti, hogy inkább csónakos sztorikról fogunk álmodni (tündérfátyollal, mocsári tisztesfűvel, rucaörömmel) Jó lenne tudni, mik ezek? Hehe… Tisza-tó, vadromantika, örök élmény…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A mai nap első programjaként Endrei Papp Istvántól vehettünk teniszleckét. Nyilván nem a Wimbledoni Bajnokságot célozzuk meg ezzel a projecttel, mivel egyikünk sem fogott még teniszütőt komolyabban a kezében. Ezúttal megtörtént a BEAVATÁS! Az alapoktól kezdtük, hogy legalább messziről, hunyorítva nézve olyan benyomást keltsünk a pályán, mintha lenne valami közünk ehhez a sporthoz. Alapállás, ütőfogás, ütésformák – rengeteg olyan technikai dolgot részletezett István, ami a TV-ből jóval egyszerűbbnek tűnik, mint effektíve a salakon izzadva.  (A rutinos teniszezők ezeket a sorokat nyílván elnéző mosollyal olvassák…) Ráéreztünk, hogy Agassi és kollégái nem egy láblógatós úrisporttal keresik a kenyerüket, hiszen három percen belül mindkettőnkről szakadt a víz, ahogy az kell.  A szusszanásnyi szünetekben megtudtunk pár dolgot a tenisz világáról (pálya fajták, egyes országokban hogy is rendezik meg a versenyeket). Nem árt, ha nem csak lótni-futni és ütögetni tudunk (a magunk szintjén), hanem valamelyest tájékozottak vagyunk annak tekintetében, hogy MIT IS JÁTSZUNK… Tömény egy óra elteltével kellemes fáradtsággal köszöntünk el, annak reményében, hogy később még visszatérünk a salakra előidézni némi wimbledoni izomlázat!

Egy lilaakácos menü után úgy gondoltuk, ideje sportolnunk egy kicsit (ha egy üzlet beindul…). Eldöntöttük, hogy ma – jó magyar módjára, aki ritkán mozog, de akkor ronggyá nyúzza az izmait  – letekerünk Tiszaszőlősig. A bringákat ismét Oszonits Jánosnétól kaptuk kölcsön, ezúttal durvább próbának vetettük őket alá.  Elkísért minket Kasza Gábor alpolgármester úr is, hogy együtt lehessünk legények a gáton – szó szerint értendő, a kerékpárút ugyanis a töltés tetején húzódik. Akiben van legalább egyetlen sportolásra ösztönző gén, az tekerjen ki legalább egyszer a Tisza-tó-menti kis körútra (amit változatlanul teljes hosszában is tervezünk megcsinálni)! Meglehetősen fotogén környék – a magyar filmipar helyében kitelepülnénk ide pár hónapra  - szinte mindegy, hogy mit forgatni: tinihorrort, vagy romantikus vígjátékot a nádasban, eltűnős krimit a sűrűbb fák között, az alkotás tuti, hogy nyerne egy legjobb díszlet-díjat –ugyanis a legjobb díszlet maga a természet, a maga érintetlenségével! Kellemes hátszelet kaptunk Tiszaszőlősig, ahonnan visszafordulva ugyanaz a szél, ami addig mosolyogva lökdösött előre, most széles vigyorral tett próbára minket (barátból ellenség-szindróma), de frankón álltuk a próbát!

Végezvén ezzel a harminckét kilométerrel, visszavittük a bringákat és az Oszonits család szíves invitálására a KIAD-LAK apartman kertjében vacsoráztunk többedmagunkkal. Hirtelen nem is tudtuk eldönteni, hogy a teniszes, bringás biatlon után éhesek, szomjasak, feketék, vagy fehérek vagyunk-e, mindenesetre a kemencében sült rakott csirkét nem lehetett kihagyni. A desszertként felszolgált szintén kemencében sült kalácsot rumos szilvalekvárral pedig egyenesen tilos volt, a cucc ránézésre is etette magát! Közben szemügyre vettük a kertet, ahol minden bútor, kis építmény Oszonits János műve. Gyönyörű, mesebeli, rendezett porta négy apartmannal! Van itt hintaágy, fedett terasz, bográcsozási lehetőség és idilli hangulat! A tizenhat vendég befogadására képes KIAD-LAK „birtok” legnagyobb része saját kezűleg épített berendezésekből áll – magának a háznak a létrehozását, illetve felújítását is nagy kedvvel mesélte Oszonits János. Érezhető egy házon, illetve birtokon, hogy benne van-e az ott lakók szíve-lelke... Jelentjük: a KIAD-LAK pontosan ilyen szíves–lelkes nagyszerű pihenőhely! Kaptunk némi idegenvezetést a házon belül is, amit a házigazda az évek során szintén a két kezével alakított ki –s teszi ezt a mai napig is, egy ezermester sosem pihen... Persze a vendégek számára kialakított részeket –illetve a külső apartmanokat  modernizálták, de az egész kis birtokot belengi egy rendkívül megnyugtató természetközeli, falusi ájer, ahová szívesen tér vissza a vendég egy fárasztó nap után, hogy mondjuk… kemencés finomságokat vacsorázhasson. Vagy akár a közösségi helyiségben csocsózzon – persze csak a sakk után, ami közben wifi-zett egy keveset, hallgatva a ping-pong meccset az udvaron. (Elég jól sikerült az egy mondatban öt információ-projectünk…) Kellemes estét töltöttünk a KIAD-LAK-ban, sötétedéskor már el is kellett köszönnünk, mert várt az újabb program! (Úgy szép az élet, ha zajlik…)

A mozi ezúttal nem a csillagos ég alatt, hanem a fedett (diszkó) részben volt , ami szintén szabadtér, csak a csillagokat nem látni (kivéve, ha valakinek nagyon-nagyon-nagyon jó szeme van…) Szóval: itt, ha esik, ha fúj, MOZI VAN! A nézőtér így még családiasabb is, padokon ülve fogadjuk be a kulturát! Tehát… A Gyűrűk ura-kassza további hízlalására létrehozott HOBBIT a maga szerény két óra negyven percével zárta ezt a kissé sport-központú napot!  A film a maszkmesterek monumentális megaprodukciója. Nem kifejezetten életrajzi ihletésű dokumentarista dogmafilm… Van benne teátrális, tág pupillás kamerába nézés, fontos szerepet kap egy világító kard – hogy lássuk: a kellékes sem rokoni kapcsolatok miatt szerződött, hanem igenis volt dolga! Kiderül a mese hősies törpéiről, hogy másodállásban ótvaros kocsmatöltelékek, a jó öreg Gandalf szutykos télapó-imitátornak öltöztetve a játékidő teljes hosszában szívja ópiumos pipáját, s mindig van újabb ötlete, hogyan lehetne még nagyobb rumlit csinálni az erdőben. Van számítógéppel felturbózott csihi-puhi esztétikailag igencsak kifogásolható trollokkal és erkölcsileg korántsem feddhetetlen orkokkal. Feltűnik Gollam, a logopédusok réme, elhangzik kb. két tucat kibetűzhetetlen személy, illetve földrajzi név (az írók valószínűleg bekokózva jókat röhögtek a hülye nézőkön, akik majd megpróbálják megjegyezni őket). Giga mozi…  olyan popcornos… világsiker! A biatlon-nap végére pont megfelelt. A film végén - eső nem lévén – még a csillagok is mosolyogtak…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Hogy nem sütöttünk tojást a part menti sziklákon, annak ma az volt az egyetlen oka, hogy a nap elején bőséges reggelit fogyasztottunk egy telefonos rádióriport közepette. Ugyanis a hőmérséklet simán alkalmas lett volna bármiféle kövönsütéses attrakcióhoz! Szemüvegben sem volt ajánlatos a Nap felé fordulni – a sugarak fél perc alatt összegyűlnek a lencsében és exkluzív lézeres kezelést hajtanak végre az ember retináján. Röviden: gatyarohasztó hőség uralkodott ma  a parton és valószínűleg az Abádszalók vége-táblán túl sem volt kedvezőbb klíma… A vendégsereg száma – hétfő lévén – megcsappant kicsit, de a kritikus negyven fokban az élni (és strandolni) akarás így is sokakat kihozott a partra. Újabb kulisszatitok - minden nap csak egy kevés, nem adjuk ki egyszerre az összeset: Buliellenőr-bázisunkat az óriáscsúszda alatt szoktuk nap, mint nap újra felállítani a kanyarok árnyékában. Olykor pár liter víz is a nyakunkba fröccsen, amit a kánikulában egyáltalán nem bánunk! Itt múlattuk ma is a délelőttöt. Folytattuk Reni kagyló és fehér kő-gyűjtő projectjét – aranyat is moshatnánk, hiszen a parton korrekt értékmegőrző üzemel, de úgy gondoltuk, nem semmizzük ki a várost, ahova vendégségbe jöttünk… Be kellett iktatnuk egy sajtos-tejfölös lángos-pusztítást, mégpedig a tegnapi hamburgerező hozzájárulásával. Jelentjük: a lángosuk is rendben van! Később Szabó Péter Lilaakácában menüztünk egyet (tojásleves és rántott hús rizi-bizivel, de akkora adag, amivel további két buliellenőr is jóllakhatott volna). Ezek után mindkettőnk szervezete követelt egy délutáni sziesztát. Nyílván, valamikor ki kell pihenni a pihenést…

Ha a parton heverészve  a kedves vendég azon kapja magát, hogy súlyos adrenalinhiányban szenved, kapja magát és látogasson el a Riviéra Vízisportszer-kölcsönzőhöz és nevezzen be egy kis BANÁNozásra! Először csini kis mellénykét kap –nem csak a divat, hanem a biztonsága kedvéért is - másodszor rövid „ha erre dől, arra fordulj”- oktatást, hogy minden simán menjen a vízen. Nyolcadmagunkkal ülhettünk fel a suhanó vízicsodára – abszolút nemzetközi csapat voltunk a hátunk mögött egy fiatal angol párral. És elindult a banzáj… A minket húzó motorcsónak nem restellt őrült tempó után éles kanyarokat venni, aztán megint fullos gázzal süvíteni, miközben oldalról meglehetősen termetes hullámok mosolyogtak ránk, mielőtt az arcunkba loccsantak. Egy vágtató vízi hullámvasút rodeós elemekkel – nem árt elszántan kapaszkodni menet közben, nem egy kispályás cirkuszi blöff a Banán, elég tömény ez a kb. tíz perces élmény! Extraként angolul is tanulhattunk a hátsó pár jóvoltából: a „sit, fák” (szigorúan rövid á-val) variálásában meglehetősen toppon voltak (ekkor lett gyanús, hogy az akcentusuk alapján talán nem is angolok, hanem amerikaiak) – persze nekik is fülig ért a szájuk és kezük-lábuk remegett a kiszállásnál, akárcsak nekünk… Köszönet Pócs Sándornénak az élményért! Programunk szerint jövünk még a Riviérához!

A Lilaakácban vacsorázni mindig kivételes élmény, ugyanis sötétedés táján már égnek a gyertyák, szól a zene (sajnos nem élő, de a hatása egész megtévesztő: mintha egy komplett kis banda játszana a nagy akácfa mögött). Reni kezdetnek őszibarackkrém levest, majd fóliában sült, filézett csirkecombot evett friss joghurtos salátával, Bálint a konyhafőnök kedvencét: fiatal csirkemellet mogyorós bundában fűszeres tejföllel, kertek áldásával és sült burgonyával. Ma sem túlzunk, ha azt mondjuk: elégedetten távoztunk.

Este a Menedék (Safe Haven) című (internetes kiírás szerint is) romantikus filmet láthattuk csillagos egű mozink vásznán. A műfaj meghatározásával megint nem kóser valami… Az igazat megvallva: két bumburnyák, bolhás bernáthegyi párzásában több romantika fedezhető fel, mint a most tárgyalt filmben. Attól még, hogy a főszereplő úr és hölgy kb. harminckét percen keresztül kacérkodik az összejövés gondolatával (húzva ezzel egymás és a nézők agyát) s  alatta gitárdallam szól, maga a film még nem lesz romantikus… Viszont krimiként mondhatjuk, hogy megállja a helyét, még, ha nem is nagy vasziszdasz a story! Poénokat nem lövünk le, elég legyen annyi, hogy, ha épp köröz a rendőrség és találsz magadnak egy békés kis helyet, ahol meghúzhatod magad, ne kezdj el kavarni a legelső (vagy egyetlen?...) kisbolt tulajával, mert tuti, hogy rendesen ráhozod a rontást! – Mindenképpen tanulságos történet… Ne legyünk kegyetlenek: Egész korrekt nyár esti film. Vetítés után még kis ideig a pokrócunkon fekve hullócsillagokat figyeltünk. Na, AZ romantikus volt…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Nagy örömmel látjuk, hogy az utóbbi napokban blogunk hatására (vagy a kánikulának köszönhetően?!... mindegy, fő az önbizalom!) jelentősebb embertömeg nyomult az abádszalóki partra és literszám öntözte magát naptejjel, hogy minél barnábban térhessen majd vissza szürke kis irodájába, ha vége a szabadságnak! Persze némi túlzással éltünk az imént, vagyis VAN MÉG HELY bőven, tessék ellátogatni hozzánk! Az első három személy, aki megtalál minket a városban, az… megoszthatja a blogunkat bármelyik tetszőleges közösségi oldalon! Perpillanat ilyen és ehhez hasonló jutalmakat tudunk felajánlani tisztelt blogmustrálóinknak… Szóval: mivel jelentősebb mennyiségű látogató lepte el a partot, kiszorultunk a nyílt vízre, vagyis: egy nagyszerű motorcsónak túrán vettünk részt  a Vision Beach jóvoltából! Igazán felemelő két és fél órát töltöttünk a fedélzeten, a Tisza-tó egészen egyedülálló arcát mutatta így belülről! A Kiskörei Erőmű felé indultunk s jópár kisebb öblöt, partszakaszt bebarangoltunk, egész sok minden belefért a rendelkezésünkre álló időbe. Felfedte magát előttünk a Tisza-tó élővilága (legalábbis egy része), a kiváló marketing érzékű madarak tudják, mikor kell látványos zuhanórepüléssel parádézni a tisztelt turisták előtt, a vadregényes nádasok pedig gondosan megfésülködtek, mielőtt képbe kerültek.  A Tisza-tó tartalmas kis dokumentumfilmje játszódott le előttünk – korhatár nélküli – 4D-s változatban! Velünk tartott (Vankó Judit kísérőnkön kívül) Elek János és kollégája, Váradi Tibor is, akik a készülő Abádszalók-kisfilmet forgatják a mi közreműködésünkkel. Egy kis kulisszatitok a backstage-ből: mindketten nagyon bevállalósak vagyunk, dublőrök nélkül dolgozunk! Ma például halált megvető bátorsággal ültünk a motorcsónak hátsó kanapéján, kezünkben egy-egy pohár behűtött ásványvízzel (dacolva  a kilötyögtetés veszélyeivel) és különösebb veszélyességi pótlék felszámolása nélkül szemléltük a változatos tájat! Állítólag Belmondo is mindig kaszkadőr nélkül dolgozott…  Gondoltuk: ennyi kockázat belefér az álomnyaralásba! Sebességből is kaptunk ízelítőt, igazi Baywatch-feeling, mikor felbőg a motor és a nyílt vízen repesztünk – mint amikor repülőn ülsz és a kifutópályán épp nekilódul a gép! A nádasok, kis szigetek s egyáltalán a természet látványa minden esetben magával ragadó! Zaklatottabb lelkű turisták, akiket már totál összegyűrt a hivatali gépezet, mindenképpen próbáljatok ki egy ilyen Tisza-tó körutazást, garantáltan kisimul a lelketek s talán egy fokkal könnyebb lesz majd tovább melózni a lelketlen mókuskerékben!

Délután ismét a KATA-PULT-ban ettünk. És számításaink szerint a fél strand ezt tette, olyan mennyiségű fürdőruhás kolléga tért ma be egy kis kalóriafelvételre Pető Zsolt étkezdéjébe! Reni egy eperkrémlevest fogyasztott Spagetti Carbonara-val, Bálint Kanász pecsenyét (baconba tekert pulykamell sajttal, csemegeuborkával töltve). Kipróbáltuk a körtés és az áfonyás limonádét, mindkettő igazi felfrissülést hozott ebben a buliellenőr-gyilkos hőségben!

A késő délutáni strandolásunkon megállapítottuk, hogy a következő generáció tagjai épületgépészeti szempontból igen tehetségesen, egész homokvár rendszereket létesítettek a parton a nap folyamán. Az „igazi vízparti csibész vagyok”- (szigorúan csak elméletben létező) díjat pedig ma tőlünk egy bizonyos (7-8 év körüli) Zsoltika kapta, aki egy alkalommal vigyorgó arccal iszkolt ki a vízből, kezében egy műanyag játékvödörrel és úgy loccsantotta tarkón hátulról friss Tisza-tó vízzel éppen a napon sütkérező édesanyját, hogy öröm volt nézni…  Húsz év múlva már talán ő hozza ide a gyermekeit, ahogy ezt ma is tette több száz szülő! Épültek a homokvárak, strapálódtak a gumimatracok – mi is legalább háromszor megmártóztunk (a munka az munka…), reméljük még pár napig élvezhetjük az IGAZI nyarat!

Vacsorázni Somogyi Gyuláné Hamburger, Lángos – büféjébe tértünk be egy (és elnézést a szóismétlésért, de hogy mondanánk másképp, hogy HAMBURGER?) –szóval egy-egy tekintélyes nagyságú hambira s egyikünknek sem volt oka panaszra! Ugyanis… itt igazi retrós buciban a leghagyományosabb hamburgert kapja a tisztelt vendég! Ez ugye már szinte nosztalgikus…  Sok helyen divat – vagy inkább költséghatékony módszer – kicsi, száraz kamu-zsemlékben összedobálni pár mirelit zöldséget egy marhát sosem látott hússal és belespriccelni a színtelen ketchupot a szagtalan majonézzel. Na, ebben a büfében ez felejtős, az ősi recept dominál, az az íz és összhatás, amire még kiskorodból emlékszel! Ez az a kaja, amit jó esetben aligha lehet ízlésesen, kisebb gasztro-balesetek nélkül enni, annyira meg van pakolva minden földi jóval! Nem baj, mi elpusztítottuk…

Az esti mozi pedig: a Toszkán szépség című olasz vígjáték volt. Hogy mennyire vígjáték, azon vitatkozhatnánk a forgalmazókkal, de mi ennél toleránsabbak vagyunk… Talán inkább családi dráma lenne a jó meghatározás. A lényeg, hogy fantasztikus színészek két órán keresztül nem is játszanak, hanem nemes egyszerűséggel ÉLNEK a kamera előtt – amikor úgy érzed: ez nem is fikció, hanem dokumentumfilm és a szereplők megengedték, hogy mellesleg forgasson a stáb…  Az olasz tempó mellett a magyar feliratokat követni nem kispályás feladat, de megéri – tartalmas, szellemes, olykor kifejezetten megható, EMBERI film, amihez a felettünk lévő kristálytiszta, csillagos égbolt már csak hab volt a tortán…

 A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Ma délelőtt a hőmérő csúcsra járatta magát, így elkerülhetetlen volt némi érintkezés a Tisza-tó  élővilágával, csobbantunk egy nagyot. A víz  jelenleg huszonöt fokos, a hétfőre beígért túl a csúcson-hőségben simán hőgutát kapnak még a halak is. Előttünk van a kép, ahogy egy borús, csatakos novemberi estén - miután lekapartuk a sarat a cipőnkről – visszaolvassuk ezeket a sorokat… Úristen, hogy fog hiányozni akkor ez a naptejes, vízpartos kánikulai hangulat! Még árnyékban is közel harminc fok van, a jégkrém rácsorog az ember kezére – a másikban ugye a lángost fogja – így cukrosan, olajosan jó megragadni a jéghideg dobozos sört és élvezni a summer time-ot!

Akármilyen meleg van, enni azért kell! (Ősi eszkimó közmondás.) Ezen az elven mozogva kértünk a strandon Pepe Óriáspalacsintázójaban (ahol ugye már jártunk egyszer) egy Hortobágyi óriáspalacsintát és desszertnek egy nutellás-banánosat. Azoknak a vendégeknek az arcát lenne érdemes megörökíteni, akik épp megkapják a Pepe-féle óriás adagot (ilyen szinten azért nem mászunk bele mások aurájába, végülis nem a vendégeket jöttünk ellenőrizni). Szóval: a kitágult pupilla és a leesett áll a két standard dolog, ami ilyenkor előfordul és a „Hogy a – diszkrét sípszó - …ba fogom én ezt megenni?” – mondat. Mi előrelátóan csak egy-egy adagot kértünk kettőnknek, de így is simán jól laktunk! A nutellás-banános a tetején ribizlivel és corn flakes darabkákkal különdíjat érdemel, igazi egzotikus összeállítás! A kiszolgálás tempója pedig gyorsulási versenyen aranyérmes lenne! A rendeléstől számított tizenöt percen belül már pusztíthattuk a Hortobágyit – ez nem kis dolog csúcsforgalom idején!
A Tisza-tó Szépe Szépségverseny nagy hagyományokkal bír, tekintve, hogy a mai volt a huszonnegyedik. Többek között feltűnt itt az előző évek versenyein Bódi Sylvi, Debreczeni Zita, Polgár Krisztina. Mi is a kb. tíz tagú zsűriben pontozhattuk az idén résztvevő tizenegy leányzót. Különösen extrém helyzet, mikor a férj a felesége mellett értékel egy tucat bikiniben tetszelgő fiatal szépséget (otthon ne próbálják ki, ezt bízzák csak a profikra…). Igazság szerint kisebb bajunk is nagyobb volt ennél – ízlésünk amúgy is egyezett szépségkirálynő- ügyben – ennél aggasztóbb volt az a kb. harmincöt fokos tikkasztó hőség, amit zsűriként viseltünk a színpaddal szemben ülve közel két órán keresztül. Erősen koncentráltunk a tegnap is említett D-vitaminra, ami igen hasznos  a szervezetnek, s amit ily módon tonnaszám nyertünk ki a napfényből… A műsort Szani Roland vezette pörgősen, szellemesen, ahogy azt kell. Frappáns kérdésekkel bombázta a királynő-jelölteket, hogy kiderüljön, ki szép csak a megszólalásig… Öltözködési szünetekben a Dalma Dance Club mutatott be pár látványos mazsorett- számot. Amíg a zsűri pontjait összeszámolták, a Voice-ban feltűnt Gyurki Beatrix szórakoztatta a közönséget. Végül közönségdíjas lett Kántor Hajnalka, második udvarhölgy Boldogh Boglárka, első udvarhölgy Hermesz Tímea, Tisza-tó Szépe pedig 2013-ban Poharelec Noémi. A verseny után a lányokat hintóba ültették, s kis idő után együtt vacsorázhattunk velük a Rózsakert Étteremben, ahol a sült hústól kezdve a fasírton át a majonézes krumpliig rengeteg féle finomság közül választhattunk.

Zenekar legyen a talpán, aki a Tankcsapda előzenekaraként lép fel… de a gödöllői Helo Zep! megugrotta a lécet,
kellően őrültek voltak ahhoz, hogy beizzítsák a népet! A Tankcsapda pedig…  namost, képzeljétek el, ahogy egyszerre három felfegyverzett UFO-anyahajó próbál leparkolni az abádszalóki fesztiválszínpad előtt és… kicsit összekapnak… atomzúzós fényjáték, csontra feltekert erősítők (de komolyan, konkrétan fújja az ember haját a szél, ha közelebb megy a dobozokhoz, nagyon király – rendszeres koncertre járóknak ezzel nyílván nem mondunk újat). A három eszelős úriember némileg ugye ért a zenéhez és, ha bármikor le kéne rohanni egy országot, tuti őket kéne hívni fanatizáló csapatnak, mert amit művelnek, az enyhén szólva lelkesítő… Mindehhez iszonyú király és pontos fényjáték, ahogy az egy vérprofi bandához jár! Lukács Laci Tisza-parti huligánoknak keresztelt el valamennyiünket és két órán keresztül tolta nekünk a show-t farkasüvöltésben! Ezúttal a koncert utáni fényképezős buli elmaradt – van az úgy néha, hogy egy zenekar tagjai nem akarnak hajnali négyig ölelkezni azzal a párszáz beborozott fiatallal, akiket ők hergeltek fel – vagy… eleve így volt a szerződésben, ki tudja… Boldogok vagyunk az élménnyel, hogy egyáltalán együtt zúzhattunk velük egész éjszaka – az élet és a TANKCSAPDA a legjobb méreg!!!

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Ma délelőtt némi strandolással szívtunk magunkba jelentős mennyiségű D-vitamint, s amit még vitamin formájában az ABC lehetővé tesz fogyasztani. Reni újabb kagylógyűjtésbe kezdett, mire hazamegyünk lehet, hogy bőrönd kell majd a parton szerzett szuveníreknek… Feltűnt, hogy egyre több az idegen ajkú vendég a Tisza-tó partján, bár még mindig a többségben van a magyar famíliák száma, de elhangzik itt-ott egy-egy „jájábitte” és „ dö vótör iz fántásztik”. Jöjjenek csak persze – willkommen és welcome ezerrel! Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Tisza-tó strand árai egyáltalán nem szálltak az égig a külföldiek jelenlététől, bármelyik átlagosabb anyagi kondícióban lévő család választhatja pihenőhelyéül, egy normál költségvetésből már igazán jót tudnak nyaralni. De vissza a parti élményeinkhez: Furcsa flash, mikor azt látod (illetve hallod), hogy egy fekete bőrszínű helyes kislány – aki nyílván egy kontinenseken átívelő szerelem gyümölcse – tökéletesen, anyanyelvként beszéli a magyart. (Bár… lehet, ma már sokakat ez nem lep meg, szinte természetes, számunkra ma mégis érdekessé vált valamiért…) Szóval pár méterre tőlünk egy ilyen 11-12 éves leányzó strandolt a kánikulában).  Bőrszíne alapján azt hinnéd, hogy „civilben” New Yorkban néz Whoopi Goldberg filmeket, este pedig gospell-kórussal lép fel, közben pedig nem kizárt, hogy ő is Erős Pistával eszi a gulyáslevest és többször fogott már karikás ostort, mint te kilincset. S meglehet, hogy variábilisabban énekli a Két szál pünkösdrózsá-t folyamatos oktávugrásokkal, minőségi jam-eléssel az intró-részekben, rámás csizmában, kalocsai mintás mellénykében. Érdekes beach-jelenség volt (mi meg ugye az ő eredeti nyelvén szlengelünk…)! Ő is élvezte a kb. harmincöt fokot, a D-vitamint okádó napsütést.

Egy Lilaakácban elkövetett menü fogyasztás után az Abádi Major Kemping és Kemencés Udvar vendégei voltunk egy ÚJABB ebédre (Igen, kissé feltorlódtak az étkezési időpontjaink, szervezőink inkább kétszer etetnek minket egy órán belül, mint egyszer sem.) Tóth Mihály és felesége Tóthné Hadnagy Helga üzemelteti ezt a kis béke szigetét, ahová, ha betér a vendég, némi falusi hangulatot is magába szívhat a pihenéssel. Bérelhető apartman mellett sátorozási lehetőség is van, lakókocsi is rendelkezésre áll, saját lakókocsi elhelyezése is biztosított. Innen a strand akár biciklivel is könnyen megközelíthető – akinek nem lételeme az éjszakai élet (akinek nincs annyira lábában a bugi), az  kellően csendes környezetben elmélkedhet az élet nagy dolgairól. Rendelkezésre áll igényes mosdó, fürdőszoba, mosógép, vagyis amellett, hogy az ember költségtakarékosabban a sátorban nomádkodik, nem kell lemondania arról a luxusról, amit akkor élvezhetne, ha házat, vagy apartmant bérelne. Ja és az étkezés… A képen látható – szerény mennyiségűnek épp nem mondható – kemencében sült csülköt kaptuk (második) ebédként – fantasztikus jegeskávéval és egészen egyedülálló földi eper sütivel. (Recept már Reninél, ez csak természetes!) Specialitás továbbá a helyszíni kemencében sütött kenyérlángos! A kert hátsó részében található az úgynevezett Minifalva – régi tipusú Tisza-menti házakat formázó makett-együttes. Anyagát tekintve hű az eredeti változathoz, ez okozza fenntartásának egyik nehézségét is. Egy radikálisabb zápor, vagy jégverés igen komoly kárt képes tenni a kicsiny épületekben, de létrehozóik igyekeznek idejében renoválni a sérült részeket – s, ha lehet, a jövőben metropolisszá fejleszteni a kicsiny falucskát.

A ma esti Matchboys-koncert széles skálát mutatott a hajdani rock and roll „ördögök” repertoárjából. Mindketten szerepelünk a Made in Hungária című musicalben, a Komáromi Jókai Színházban, s valamennyi nevet (Carl Perkins, Bill Haley, Dion, Johnny Cash, Buddy Holly….) említjük szövegeink szerint, de most végre a nótáikat is hallhattuk nem is akármilyen minőségben! A Matchboys csapata – igaz, nem az a zúzós, robbantós banda (a ruhaszaggatós heroinista-imázs nem igazán áll közel hozzájuk), de tisztességes bulit nyomtak közel másfél órán át. Nem rohanták el, mint a gyorsvonat, a lassabb számok is helyet kaptak, s amikor kellett, a húrok közé csaptak, kellően beizzították a közönséget!

Utánuk következett Csobot Adél, aki egy remek fél órás műsort adott – a számok között tartott lelkesítő monológjaiból pedig kiolvasható, hogy nem egy elveszett kis hölgy, ha buligerjesztésről van szó.  A férfinézők örömére nem volt különösebben túlöltözve – hiszen nyár van – az autogramkérő, fényképezkedő sorbanállás pedig azt sugallja, talán nem ez volt az utolsó buli, amit itt, Abádszalókon vezényelt le…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Napok óta vágytunk már rá, hogy kőkemény, sportemberi minőségünkben is megismerjen bennünket a világ, de minimum a blogunk iránt érdeklődő ismeretlen ismerőseink. Ma végre ebből a vágyunkból is teljesülhetett valami – ha nem is extrém sport szinten, de biciklire pattanhattunk egy jó kis kirándulás céljából a Kiskörei Erőműhöz.  A bringákat Oszonits Jánosnétól, a Kiad-lak apartman tulajdonosától kaptuk kölcsön. Van már némi tapasztalatunk kerékpártúrákat illetően, de ilyen kiváló szerkezetű  járgányokon eddig egy alkalommal sem ültünk, szinte alig kellett izomból rádolgozni, mindkét gép remekül suhant a többnyire sík terepen. (Így gondolatban elkezdtünk kacérkodni a Tisza-tó körüli kerékpártúrával is a maga – közel 70 kilométerével… ) Az erőműhöz  remek kis kiruccanás eszközölhető a töltés tetején haladó úton – a menetidő attól függ, hogy mennyire feledkezünk bele a táj szépségeibe és, hogy hány alkalommal tart az ember szusszanásnyi szünetet, hogy digitális úton megörökítse önmagát – vagy épp szerelmét – háttérben mondjuk a Tisza-tóval. Mi kb. fél óra alatt értük el célunkat – aki az olimpiára készül, annak ez nyilván egy laza kis hat perces, átmozgató edzés – egyébként kisgyermekes családoknak ideális, ha az ifjú trónörököst épp most vezetik be a két keréken guruló járművek világába, ez a táv még számukra is könnyen teljesíthető.

A Kiskörei Erőműhöz, a duzzasztógáthoz értünk, amit 1973-ban építettek a tiszai áradások szabályozása és az Alföld jobb vízellátása okán. A duzzasztás a  kilencvenes években fejeződött be, így a Tisza-tó területe 127 négyzetkilométer lett. Feltöltése után megkezdődött a falusi turizmus és ehhez kapcsolódva  strandok, kempingek szállodák épültek. A tónak mára kialakult az ökológiája, madárrezervátum is működik benne. Mindezt nem ránézésre állapítottuk meg, mielőtt elindultunk, igyekeztünk tájékozódni úticélunkról. Az erőmű melletti  résznél lazán lehetne vágóképeket készíteni egy homokos tengerparton zajló storyhoz.  Maga az építmény tőlünk jobbra helyezkedett el, úgy döntöttünk, ezúttal nem kérünk szemléltető oktatást a zsilipek működéséről, valószínűleg kissé felkavarta volna a vizet (kisebb apokalipszist idéz elő) és az a néhány tucat pecás a parton elég durcásan nézett volna ránk.  Akármennyire is bírjuk a strapát (ide értendő a wellness és a mozi is), azért csak elfogyott út közben egy-egy szendvics és néhány liter víz (a legnagyobb kánikulában). Egy kis tekerés (és itt a szó a biciklis-vonatkozásában értendő) hatásosabb fogyókúra, mint meginni napi két diétás kólát környezetbarát palackból.

Visszafelé még megejtettünk némi folkorisztikus művészkedést a szalmabálákon – tipikus turisták… meglátják, megmásszák, megölelik, megkóstolják, mert egy szalmabála roppant autentikus és jó vele pózolni! Végül Judit megmutatta Nekünk az Aba-sírt, ami pár méterrel az Abádszalók vége- tábla után található. Egy majdnem függőleges lépcső vezet fel hozzá – az élményért meg kell dolgozni… Tudni kell, hogy Aba Sámuel, Magyarország harmadik királya volt s halálának körülményei nem egészen tisztázottak. Bizonyos legendák szerint -tanulmányoztunk párat- menekülés közben Füzesabony közelében ölték meg, egyesek szerint sírja egész máshol, talán a ménfői csata helyszínén van, mások szerint valahol itt, ezen a magaslaton – itt látható egy hatalmas kereszt-emlékmű, melynek állítólag SEMMI köze mindehhez – többeket megkérdeztünk, nem tudták megmondani, hogy pontosan hol keressük magát a sírt…

A kerékpártúra s egy Lilaakácos menü  után - abszolút üdén és felfrissülve olyan délutáni sziesztát csaptunk, ami egy lajhárnak is becsületére válna (átgondoljuk még azt a Tisza-tó kört…)

Ma esti filmünk a Sleeping beauty című erotikus dráma volt – a műfaji meghatározásból lehet sejteni, hogy viszonylag no dress-típusú alkotásról van szó. A kritikák és internetes kommentek csontra alázzák. Kövezzen meg minket a Nemzetközi Filmakadémia, de nekünk bejött. Ahogy az olykor előfordul, a story végével nem feltétlen ért egyet a néző  – nos, velünk ez  esett meg, de legalább van min rágódni a film kapcsán…

Ó, és persze a vacsora!!! Egészen egzotikus körülmények között zajlott: a strandon sütöttünk szalonnát – és egyéb földi jókat – nyárson, baráti társaságban. Tessék hátradőlni és elképzelni:  kényelmes kerti székben ülve fogtuk a kicsit sem kalóriaszegény finomságokkal megrakott nyársat… a levegő lassan lehűlt, sör és rosé a kezünkben TELJESEN hűtött állapotban várta, hogy elpusztulhasson (meg is kapták a magukét...) Pattogott a tűz, érezni lehetett a melegét is, már (majdnem) az egész nap  a hátunk mögött volt, együtt röhögcséltünk új barátainkkal. Laza, fesztelen este volt, az az igazság, hogy kezdjük magunkat itthon érezni…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

A mai nap fő programjaként meghívást kaptunk a Hubertus Vadásztársaság Fácántelepére, ahol Farkas Sándor gazdaságvezető vitt körbe bennünket és avatott a részletekbe: mit csinál pontosan ez a társaság és voltaképpen hol is járunk most? Nem tudtuk, mire készüljünk?! Dzsungelharcosként kell majd lőni terepszínű ruhában mindenre, ami mozog? Vadászdalokat tanulunk majd tábortűznél, miközben parázson sétálunk? Végülis egy szolidabb – de kellően élménydús - körséta lett a dologból, a bennünk fortyogó vadászösztönt tovább tartalékolhattuk… Megtudtuk, hogy a Hubertus Vadásztársaság az országban először kezdett foglalkozni fácántenyésztéssel s ma is ez a legfőbb tevékenységük. Tizennyolcezer hektárnyi területen lehet vadászni fácánra, fogolyra, vízivadra, nyúlra, őzre. Mi a telephelyen jártunk, nem a tűzvonalban – bár nyílván meg se kottyant volna az a kis tizennyolcezer hektárnyi barangolás – így is olyasmiket láthattunk, amiket eddig soha nem volt alkalmunk. Kissé Jurassic Park-feelingje volt az egésznek (kivéve, hogy áramszünet következtében nem szabadultak el vérengző egyedek  átvéve az uralmat a telep fölött, valamint a dzsippes üldözés is kimaradt metsző gyermeksikolyokkal).

Egy hatalmas elkerített területen vaddisznókat leshettünk meg – pontosabban az állomány exhibicionistább példányait, akik nem restelltek megmutatni magukat a nagyközönségnek. Pár percre kerítésen belülre is mehettünk – pontosabban Bálint vállalta be a nagy találkozást. Tavasszal kevésbé biztonságos ez a kerítésen belüli kalandozás, ugyanis párzási időszakban nyilván feszültebbek ezek a kedves jószágok és nem ajánlatos „jaj, de cuki!” – felkiáltással örvendezni a jelenlétüknek. Felmerülhet bennük, hogy keresztül akarjuk húzni családalapítási számításaikat és egy laza nekifutással beutalnak minket az intenzív osztályra... Nem készítettünk beállított, pózolós fényképeket mosolygó állatokkal és vaddisznót sem terveztünk rodeós keretek között meglovagolni egy sztárfotó kedvéért, megelégedtünk a megfigyelés kivételes élményével. Láthattunk tojáskeltetőket, Sándor levezette nekünk a tojásból-élőlény –  folyamatot – nem egy fáklyásmenet még így profi gépek mellett sem felügyelni arra, hogy egészséges legyen – és maradjon is – a törzsállomány, de kellő odafigyeléssel elkerülhetőek a jelentősebb veszteségek (mellesleg – a honlapjuk szerint -  a telepen törzsállománytól származó tenyésztojások is vásárolhatóak. Személyesen is találkoztunk különböző nagyságú és korú fácánokkal, mint buliellenőrök, nem találtuk kivetnivalót a viselkedésükben. Láthattunk továbbá vaddisznót kevésbé virgonc állapotban is. Konkrétabban: a tányérunkon, ugyanis búcsúzóul egy finom vaddisznómáj pörkölttel kínáltak meg bennünket, ami egy előző nap még fickándozó egyedből készült. Az élet nagy filozofikus igazságai a vaddisznókra is vonatkoznak: egyik nap te eszel, másnap már téged esznek…

Egy Lilaakác-féle menü után (kicsit sem szerény adag szilvaleves csülökpörkölttel…) strandolós délután következett. Programtervünk szerint a strand többször is ellenőrizendő – általában rendben találjuk… így volt ez ma is a közel 35 fokban.

Pék Zoltán Sütiszigetében vacsoráztunk (üzletvezető: Bukus Antalné - Magdika néni), ami a központtól a part felé vezető sor végén található. Sör, bor, üdítő, minőségi italok, chips és persze péksütemény alkotja a kínálat gerincét. A péksütiket Manyika néni készíti – mesélte lelkesen a két eladólány – hajnali öttől késő délutánig dolgozik és minden nap készít valami különlegességet is, amolyan extraként. Este hét körül tértük be „szigetelni” és a pult tobzódott a FRISS, minőségi, igazi házias péksütikben.  Sajtos, pizzás párnácskát, Ferdinánd csigát, kakaós csigát ettünk az üzlet előtti kiülős részen s közben néztük a strandról hazafelé ballagó kellemesen fáradt családokat. Ha erre jártok, térjetek be ide akár reggel egy kávéra (8 körül különleges süti-illatokkal kezdeni a napot eleve nyerő dolog), akár nap közben egy frissítőre, vagy este egy könnyed levezető falatozásra! A legendás, Manyika néni-féle sütik biztos nektek sem okoznak majd csalódást!

És persze, hogy a mozi… Már szinte rutinból csomagoljuk össze a mozis pakkot – pokróc, néhány törülköző (este tíz felé már azért hűvösebb az idő) – és már mehetünk is! Ma a Méhek világa című dokumentumfilmet néztük, ami első körben a méhek folyamatos pusztulásáról, tágabb értelemben a szuperintelligens emberi faj ön- és környezetpusztító tevékenységéről prezentált egy meglehetősen tanulságos másfél órát. Szimpatikus, hogy kis, csillagos ég alatti mozink nem csak hagyományos értelemben vett filmeket, hanem – mint a mai példa is mutatja – dokumentumfilmet is vetít! Itt meg kell említenünk Elek Jánost, aki valamennyi produkciót hivatott levetíteni az abádszalóki közönségnek minden este kilenckor! (Valamint videósként kísér minket olykor, rögzít bizonyos villanásokat az ittlétünkből.) Közel negyven éve dolgozik szívvel-lélekkel imádott szakmájában, mozis-videós polihisztor, az ős-mozigépész, aki megjárta a plázák lelketlen filmadagoló termeit is, de szívéhez közelebb áll, ha kisebb filmszínházakban, emberközelibb hangulatban vetítheti kedvenc – vagy még számára is ismeretlen – filmjeit. Egész más, ha érzed, hogy együtt fedezed fel, együtt élvezed a filmet azzal, aki ELHOZTA neked! Valljuk be, nem rossz olykor a popcornos, foteles agymosás a pláza multiplexében, de erősen ajánlott kipróbálni a családiasabb változatot is – mondjuk szabad ég alatt… mondjuk ABÁDSZALÓKON! Nekünk ma este is bejött…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Eleve kizárt volt, hogy rossz napunk legyen, mivel kísérőnk, Judit édesanyjának CUKKINIKRÉMjét kóstolhattuk meg a reggeliző asztalnál! Mivel a délelőtti napirendünk elég laza volt, elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, mint például mosás, blog terjesztés, rendrakás…. Ezután kis sétára indultunk a Csipesz -szoborhoz. Már első itt töltött sietős napunkon felkeltette a figyelmünket. Valami konkrét jelentése kell, hogy legyen! Találgattuk: minek állíthat emléket ez a különös, város szívében elhelyezett műalkotás?  Híres abádszalóki varrodának? Háziasszonyok teregető-fesztiválja zajlik évente és büszke rá a település szobrászművésze? Esetleg a Tisza-tóban pancsoló gyerekek használtak csipeszt, nehogy a víz az orrukba menjen? Végül megtudtuk, hogy az emlékmű Tiszaabád és Tiszaszalók egyesülését hivatott hirdetni. A két község 1896-ban egyesült, Abádszalók néven! Az egyesülés emlékére 2005-ben állították a Csipesz-szobrot! A csipesz két szára közötti acélrugó az itteni embereket jelképezi, akik összetartják a települést! Magunktól biztos nem jöttünk volna rá, de miután megtudtuk a jelentését, nagyon tetszett az ötlet! Belopta magát a szívünkbe. De sietünk is tovább, hiszen van mára pár „ellenőrizni való” turisztikai látványosság még!

 Délután kaptunk egy kis ízelítőt a ZÖLDwellnessház kínálatából, s ezzel együtt a tulajdonosok vendégszeretetéből. Zöld Tibor és családja működteti ezt az impozáns, ízig-vérig családias szálláshelyet a Damjanich út 26 alatt. Kedves hölgyvendégek! Ha a férjük itt bérel szállást, az biztos jele annak, hogy a maximális kényeztetést próbálja nyújtani Önöknek (cserébe tessék őket legalább egyszer elengedi pecázni, sörözni, biliárdozni a haverokkal!), ugyanis itt egy helyen találnak meg mindent, ami kelléke lehet egy abádszalóki luxushétvégének (hogy a hét többi napjáról már ne is beszéljünk!) Megtudtuk: a hely nem csak a nyári időszakban, a téli hidegben is a vendégek rendelkezésére áll. Augusztus elején szállunk itt meg néhány napra, igazán részletes beszámolóval akkor szolgálunk majd, ma egy laza délutáni felfrissülést köszönhetünk a Zöld családnak! Rendelkeznek pár élvezeti cikkel ebben a 15 férőhelyes kis vendégházban! Kezdjük mindjárt… a jacuzzival! Amivel csak egyetlen probléma van: az ember, miután kiszállt belőle, rögtön visszavágyik az üdítő pezsgőfürdőbe! Valamint: nehezen tudjuk eldönteni, hogy az ülő, vagy a fekvő részében múlassuk az időt, miközben zenét hallgatunk a beépített CD-lejátszón. Igen… az élet nagy  problémái, döntései… A jacuzzi-rendszer kezelése pár gombnyomást igényel, nem szükséges hozzá felsőfokú gépkezelői végzettség. Ha mindez mégsem menne, mert technikai analfabéták vagyunk és különben sincs nálunk a szemüvegünk, Zöld Tibortól minden praktikus tanácsot megkaphat az ember a luxuseszközök működésével kapcsolatban. Ahogy a szauna beüzemelésében is segített nekünk! A nyolcvan fokos hőségben kb. tíz percig bírtunk megmaradni – nyílván nem vagyunk hozzászokva… Gondoltunk már mindenre: afrikai törzsekre, akik lazán bírják a hőséget, a kovászos uborkánkra, ami most érlelődik a kempingünk teraszán  – ha ők kibírják, mi is kibírjuk -, de nem akartunk spontán égés miatt gallyra menni már a negyedik napon. A szauna után jólesett pár percnyi (kb. félórányi) úszás a medencében, mielőtt masszázsra mentünk. Ezt a plusz szolgáltatást Varga Györgyné Zsuzsika nyújtja  - illetve nyújtja, masszírozza, szakértő kezekkel - és egy bizonyos köpölyözővel – aki ügyesen kiguglizza a neten, hogy mi a köpölyöző, az… kap egy pirospontot! Hasonlít egy WC-pumpához, csak az ember hátát szippantja be – vérkeringést serkentő kütyü lehet… Egyikünknek sem volt része soha még masszázsban, így átestünk a tűzkeresztségen, ha már a munkánkkal jár… Kedves férjek, akik a feleségeiteket hozzátok el a Zöldwellnessbe: mindenképp igényeljetek asszonyaitoknak egy masszázst! (Legalább fél órát, az idő alatt majdnem meg lehet nézni egy félidőt az aktuális focibajnokságból!) Kedves asszonyok, akik meggyőztétek az uratokat, hogy romantikus lesz itt együtt a hétvége: mindenképp zavarjátok el a mihaszna férjet egy kis lazító gyúrásra, addig is kitalálhatjátok, hova vigyen benneteket az uratok vacsorázni! Hacsak (és itt jön a zseniális átkötés) szóval: hacsak nem itt helyben igénylitek az ételt, mert a Zöld család konyhájában például ma is zajlott az élet. Olyan halászlevet kaptunk (6, vagy 7 féle halból), ami gasztronómiailag tökéletes levezetése volt a kis wellness délutánunknak. Egy fontos dolog, kedves blogmustrálók! Véleményünk szerint az igazi vendéglátó az, aki nem csak saját performanszait helyezi előtérbe és egykerekű biciklin egyensúlyozva kardot is nyel előttetek, hogy lássátok, ITT AZTÁN MINDEN VAN!!!, hanem, aki KÉRDEZ, akit valóban érdekel, hogy ki vagy és honnan jöttél. Talán ez lehet egy plusz varázsa a vendégházas létnek. A tulajdonos nem egy zselézett hajú parfümözött, távolságtartó portás, akinek bájvigyorával patkánymérget lehetne népszerűsíteni, hanem (jelen esetben) egy családapa, aki beengedett a kicsit felturbózott házába, hogy élvezhesd a vendégszeretetét és barátságosan – őszinte érdeklődéssel – beszélget veled! Mint említettük: visszatérünk még ide néhány napra! A zöld abroszhoz a zöld szalvétával, a Zöld családhoz!

Vacsorázni a Lilaakácba mentünk – a zöld-napba némi lila is vegyült: hahaha… - ebédkor is itt fogyasztottunk menüt, nem tudunk elszakadni ettől a helytől. Persze nem is akarunk… Hiszen, ha az ember gyertyafény mellett hallgatja a Kék Duna keringőt, miközben roston sült karajt fogyaszt gombás raguval és hasábburgonyával – és a párja… mondjuk… túrós csuszát (merő véletlenségből pont ezen étkek álltak nekünk modellt egy fotóhoz), akkor az is megeshet, hogy gyakran visszatér, mert továbbra is ínyére való a hangulat – az ételről nem is beszélve!

Nagy örömünkre szolgált, hogy Daniel Craig elfogadta a meghívást és az Abádszalóki Nyár programsorozat részeseként szórakoztatott minket közel két és fél órán át, miközben mi a ZÖLD füvön heverésztünk! (Mielőtt holnap gigantikus szalagcímek hírdetik, hogy Daniel valóban itt járt a Tisza-tónál, - mert mániája a vízi dodgem és a Banán - hozzátesszük: tette mindezt a SKYFALL című kalandfilmben ma este a szabad ég alatt, vagyis a zöldben…)  A 007-es főhősünk hobbija a folyamatos feltámadás, miután átment rajta az Orient Express és harminc vadászkutya üldözte az ingoványos mocsárban. Ő az, aki sosincs egyedül, mert valakivel mindig társalog a fülébe operált zsinóros telóján, aki hónaljból ad le géppuskasorozatot és egy androidos okostelefonnal hazavágja a fél maffiát, miközben két hibátlan bőrű Bond-plázacica kényezteti a nagylábujját. De épp ezért szeretjük! És szerettük ma este is! Mellékszereplőként elkísérte őt a Tisza-tó partjára a főnöknője, egy mindig kiskosztümben parádézó (és karakán mondatokat hajtogató) meglett korú  hölgy, valamint az  aktuális főgonosz, aki tekintélyes terjedelmű monológokban húzza olykor az időt ahelyett, hogy VÉGRE LŐNE!!! De tudjuk, ez a kalandfilm-franchise része! A műsor remek volt, viszont a fényképezős  autogramkérés ezúttal technikai okok miatt elmaradt, így ki-ki aludni tért - például mi, mert a wellness olyan, mint a tequila: jóval később fejti csak ki bódító hatását…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...