Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

1.JPGEleve kizárt volt, hogy rossz napunk legyen, mivel kísérőnk, Judit édesanyjának CUKKINIKRÉMjét kóstolhattuk meg a reggeliző asztalnál! Mivel a délelőtti napirendünk elég laza volt, elintéztük ügyes-bajos dolgainkat, mint például mosás, blog terjesztés, rendrakás…. Ezután kis sétára indultunk a Csipesz -szoborhoz. Már első itt töltött sietős napunkon felkeltette a figyelmünket. Valami konkrét jelentése kell, hogy legyen! Találgattuk: minek állíthat emléket ez a különös, város szívében elhelyezett műalkotás?  Híres abádszalóki varrodának? Háziasszonyok teregető-fesztiválja zajlik évente és büszke rá a település szobrászművésze? Esetleg a Tisza-tóban pancsoló gyerekek használtak csipeszt, nehogy a víz az orrukba menjen? Végül megtudtuk, hogy az emlékmű Tiszaabád és Tiszaszalók egyesülését hivatott hirdetni. A két község 1896-ban egyesült, Abádszalók néven! Az egyesülés emlékére 2005-ben állították a Csipesz-szobrot! A csipesz két szára közötti acélrugó az itteni embereket jelképezi, akik összetartják a települést! Magunktól biztos nem jöttünk volna rá, de miután megtudtuk a jelentését, nagyon tetszett az ötlet! Belopta magát a szívünkbe. De sietünk is tovább, hiszen van mára pár „ellenőrizni való” turisztikai látványosság még!

3_1.JPG Délután kaptunk egy kis ízelítőt a ZÖLDwellnessház kínálatából, s ezzel együtt a tulajdonosok vendégszeretetéből. Zöld Tibor és családja működteti ezt az impozáns, ízig-vérig családias szálláshelyet a Damjanich út 26 alatt. Kedves hölgyvendégek! Ha a férjük itt bérel szállást, az biztos jele annak, hogy a maximális kényeztetést próbálja nyújtani Önöknek (cserébe tessék őket legalább egyszer elengedi pecázni, sörözni, biliárdozni a haverokkal!), ugyanis itt egy helyen találnak meg mindent, ami kelléke lehet egy abádszalóki luxushétvégének (hogy a hét többi napjáról már ne is beszéljünk!) Megtudtuk: a hely nem csak a nyári időszakban, a téli hidegben is a vendégek rendelkezésére áll. Augusztus elején szállunk itt meg néhány napra, igazán részletes beszámolóval akkor szolgálunk majd, ma egy laza délutáni felfrissülést köszönhetünk a Zöld családnak! Rendelkeznek pár élvezeti cikkel ebben a 15 férőhelyes kis vendégházban! Kezdjük mindjárt… a jacuzzival! 2.JPGAmivel csak egyetlen probléma van: az ember, miután kiszállt belőle, rögtön visszavágyik az üdítő pezsgőfürdőbe! Valamint: nehezen tudjuk eldönteni, hogy az ülő, vagy a fekvő részében múlassuk az időt, miközben zenét hallgatunk a beépített CD-lejátszón. Igen… az élet nagy  problémái, döntései… A jacuzzi-rendszer kezelése pár gombnyomást igényel, nem szükséges hozzá felsőfokú gépkezelői végzettség. Ha mindez mégsem menne, mert technikai analfabéták vagyunk és különben sincs nálunk a szemüvegünk, Zöld Tibortól minden praktikus tanácsot megkaphat az ember a luxuseszközök működésével kapcsolatban.5.JPG Ahogy a szauna beüzemelésében is segített nekünk! A nyolcvan fokos hőségben kb. tíz percig bírtunk megmaradni – nyílván nem vagyunk hozzászokva… Gondoltunk már mindenre: afrikai törzsekre, akik lazán bírják a hőséget, a kovászos uborkánkra, ami most érlelődik a kempingünk teraszán  – ha ők kibírják, mi is kibírjuk -, de nem akartunk spontán égés miatt gallyra menni már a negyedik napon. A szauna után jólesett pár percnyi (kb. félórányi) úszás a medencében, mielőtt masszázsra mentünk. Ezt a plusz szolgáltatást Varga Györgyné Zsuzsika nyújtja  - illetve nyújtja, masszírozza, szakértő kezekkel - és egy bizonyos köpölyözővel – aki ügyesen kiguglizza a neten, hogy mi a köpölyöző, az… kap egy pirospontot! Hasonlít egy WC-pumpához, csak az ember hátát szippantja be – vérkeringést serkentő kütyü lehet… 6_1.JPGEgyikünknek sem volt része soha még masszázsban, így átestünk a tűzkeresztségen, ha már a munkánkkal jár… Kedves férjek, akik a feleségeiteket hozzátok el a Zöldwellnessbe: mindenképp igényeljetek asszonyaitoknak egy masszázst! (Legalább fél órát, az idő alatt majdnem meg lehet nézni egy félidőt az aktuális focibajnokságból!) Kedves asszonyok, akik meggyőztétek az uratokat, hogy romantikus lesz itt együtt a hétvége: mindenképp zavarjátok el a mihaszna férjet egy kis lazító gyúrásra, addig is kitalálhatjátok, hova vigyen benneteket az uratok vacsorázni! Hacsak (és itt jön a zseniális átkötés) szóval: hacsak nem itt helyben igénylitek az ételt, mert a Zöld család konyhájában például ma is zajlott az élet. 4.JPGOlyan halászlevet kaptunk (6, vagy 7 féle halból), ami gasztronómiailag tökéletes levezetése volt a kis wellness délutánunknak. Egy fontos dolog, kedves blogmustrálók! Véleményünk szerint az igazi vendéglátó az, aki nem csak saját performanszait helyezi előtérbe és egykerekű biciklin egyensúlyozva kardot is nyel előttetek, hogy lássátok, ITT AZTÁN MINDEN VAN!!!, hanem, aki KÉRDEZ, akit valóban érdekel, hogy ki vagy és honnan jöttél. Talán ez lehet egy plusz varázsa a vendégházas létnek. 7.JPGA tulajdonos nem egy zselézett hajú parfümözött, távolságtartó portás, akinek bájvigyorával patkánymérget lehetne népszerűsíteni, hanem (jelen esetben) egy családapa, aki beengedett a kicsit felturbózott házába, hogy élvezhesd a vendégszeretetét és barátságosan – őszinte érdeklődéssel – beszélget veled! Mint említettük: visszatérünk még ide néhány napra! A zöld abroszhoz a zöld szalvétával, a Zöld családhoz!

8.JPGVacsorázni a Lilaakácba mentünk – a zöld-napba némi lila is vegyült: hahaha… - ebédkor is itt fogyasztottunk menüt, nem tudunk elszakadni ettől a helytől. Persze nem is akarunk… Hiszen, ha az ember gyertyafény mellett hallgatja a Kék Duna keringőt, miközben roston sült karajt fogyaszt gombás raguval és hasábburgonyával – és a párja… mondjuk… túrós csuszát (merő véletlenségből pont ezen étkek álltak nekünk modellt egy fotóhoz), akkor az is megeshet, hogy gyakran visszatér, mert továbbra is ínyére való a hangulat – az ételről nem is beszélve!

Nagy örömünkre szolgált, hogy Daniel Craig elfogadta a meghívást és az Abádszalóki Nyár programsorozat részeseként szórakoztatott minket közel két és fél órán át, miközben mi a ZÖLD füvön heverésztünk! (Mielőtt holnap gigantikus szalagcímek hírdetik, hogy Daniel valóban itt járt a Tisza-tónál, - mert mániája a vízi dodgem és a Banán - hozzátesszük: tette mindezt a SKYFALL című kalandfilmben ma este a szabad ég alatt, vagyis a zöldben…)  A 007-es főhősünk hobbija a folyamatos feltámadás, miután átment rajta az Orient Express és harminc vadászkutya üldözte az ingoványos mocsárban. Ő az, aki sosincs egyedül, mert valakivel mindig társalog a fülébe operált zsinóros telóján, aki hónaljból ad le géppuskasorozatot és egy androidos okostelefonnal hazavágja a fél maffiát, miközben két hibátlan bőrű Bond-plázacica kényezteti a nagylábujját. De épp ezért szeretjük! És szerettük ma este is! Mellékszereplőként elkísérte őt a Tisza-tó partjára a főnöknője, egy mindig kiskosztümben parádézó (és karakán mondatokat hajtogató) meglett korú  hölgy, valamint az  aktuális főgonosz, aki tekintélyes terjedelmű monológokban húzza olykor az időt ahelyett, hogy VÉGRE LŐNE!!! De tudjuk, ez a kalandfilm-franchise része! A műsor remek volt, viszont a fényképezős  autogramkérés ezúttal technikai okok miatt elmaradt, így ki-ki aludni tért - például mi, mert a wellness olyan, mint a tequila: jóval később fejti csak ki bódító hatását…

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://abadszaloklegjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr395422484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása