Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

Az álomállás – már emlegetett – nagy HAJRÁ-ja előtt ma ismét egy „előfutam”-ban volt részünk (programunkról napról napra értesülünk), s a kánikulának köszönhetően ma ismét a strand élővilágát ellenőrizhettük. Persze tettük mindezt egy lilaakácos menü után, amihez kipróbáltuk a TRÉFLI Cuvée édes vörösbort. Nem vagyunk különösebb borász génekkel rendelkező házaspár, de annyit meg tudtunk állapítani, hogy jól választottunk – ha jövőre indul „Abádszalók legjobb borásza”-project, arra is benevezünk, hogy fejlődjünk a témában (bár egy kiadósabb borkóstoló után hatványozottan nehéz lehet eltalálni a betűk sorrendjét a klaviatúrán a blogbejegyzés alkalmával…)

bálint matraccal.JPGMinden bizonnyal idén utoljára állítottuk fel bázisunkat az óriáscsúszda alatt, s utoljára csobbantunk matracostul a Tisza-tóban. Két nap múlva ilyenkor már otthon rendezgetjük a szuveníreket… Mindenesetre ma még Shadow Hunter-eztünk egy utolsót, s tanúi lehettünk egy újabb biznisz lehetőség kezdeti lépéseinek. Két (8-10 év körüli) kissrác és egy hasonló korú leányzó igen jövedelmező vállalkozásba fogtak: iszapgolyókat kezdtek árulni közvetlenül a víz mellett (valódi, nyers abádszalóki iszapból) 50 Ft/db-áron.  Abszolút szervezetten nagy rábeszélőkészséggel kínálták portékájukat a kedves vendégeknek - nem teljesen sikertelenül. Aztán, mikor meghallották, hogy a strand túlsó felén 10 Ft/db-ért lehet kapni hasonló minőségű terméket (egy szellemes strandoló srác hozta az „infót”), rövid válságértekezletet tartottak egy közeli szemeteskuka mellett az árak minimalizálását illetően. Osztottak, szoroztak, s az optimális fogyasztói értéket végül 30 Ft/db-ban állapították meg. Már az alsó tagozatosok is a piacról élnek… Mivel pénztárca nélkül járunk, nem tudtunk hozzájárulni üzletük felvirágoztatásához, de, ha jövőre még mindig tartják a frontot, talán beszélhetünk egy Shadow Hunter liszensz-iszapgolyó bisznisz árukapcsolásról… Mert VISSZATÉRÜNK! Ez biztos! És újra csobbanunk majd!strand.JPGhajó.JPG

A strandon, Somogyi Gyuláné hamburgerezőjében vacsoráztunk amúgy „amerikaiasan”, igazi retro hamburgert. Szép emlékeket őriztünk róla a legutóbbi kóstolás óta, s most is megállapítottuk, hogy mit sem vesztett a minőségéből. Esti programként a 3+2 zenekar fellépését kísérhettük figyelemmel, akik igencsak vágják a lakodalmas rock-témát már 1975 óta, s ma este is hihetetlen mennyiségű ember agyát pörgették be ezzel a műfajjal. Kettőnk közül Renihez áll közelebb ez a világ, mondhatni, (többek között) ezen a műfajon nevelkedett. zenekar közeli.JPGBálint ebben a témában szerényebb történelmi háttérrel érkezett a koncertre, de itt-ott a kanyarban ő is ráismert pár örökzöld slágerre. A csapat a koncert vége felé vaskos „vissza-vissza”-őrjöngések közepette játszott újabb és újabb számokat – a közönség nem restellt olykor „rendeléseket” leadni hangos felkiáltásokkal, mintha valóban lagziban lennénk. A 3+2 koncertlistáját (helyszínekkel, dátumokkal) nézve, megállapítható, hogy hatalmas igény van erre a műfajra országszerte, valamint  a határon túl is. Ezúttal nem kevés idősebb házaspárt is láthattunk csápolni, önfeledten dalolászni, ők is megkockáztattak egy decibeles frizura igazítást a fullra feltekert erősítők közelében. Nem kizárt, hogy 60-70 évesen mi is az abádszalóki fesztiválszínpadnál őrjöngünk majd… de addig még sokat kell aludni! Az álomállás finish-éig már csak kettőt… eltelt egy hónap… mintha csak öt nap lett volna… illetve: 3+2!zenekar messzi.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

A bejegyzés trackback címe:

https://abadszaloklegjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr265467558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása