Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja

a strand.JPGMa délelőtt a hőmérő csúcsra járatta magát, így elkerülhetetlen volt némi érintkezés a Tisza-tó  élővilágával, csobbantunk egy nagyot. A víz  jelenleg huszonöt fokos, a hétfőre beígért túl a csúcson-hőségben simán hőgutát kapnak még a halak is. Előttünk van a kép, ahogy egy borús, csatakos novemberi estén - miután lekapartuk a sarat a cipőnkről – visszaolvassuk ezeket a sorokat… Úristen, hogy fog hiányozni akkor ez a naptejes, vízpartos kánikulai hangulat! Még árnyékban is közel harminc fok van, a jégkrém rácsorog az ember kezére – a másikban ugye a lángost fogja – így cukrosan, olajosan jó megragadni a jéghideg dobozos sört és élvezni a summer time-ot!

Akármilyen meleg van, enni azért kell! (Ősi eszkimó közmondás.) Ezen az elven mozogva kértünk a strandon Pepe Óriáspalacsintázójaban (ahol ugye már jártunk egyszer) egy Hortobágyi óriáspalacsintát és desszertnek egy nutellás-banánosat. Azoknak a vendégeknek az arcát lenne érdemes megörökíteni, akik épp megkapják a Pepe-féle óriás adagot (ilyen szinten azért nem mászunk bele mások aurájába, végülis nem a vendégeket jöttünk ellenőrizni). Szóval: a kitágult pupilla és a leesett áll a két standard dolog, ami ilyenkor előfordul és a „Hogy a – diszkrét sípszó - …ba fogom én ezt megenni?” – mondat. Mi előrelátóan csak egy-egy adagot kértünk kettőnknek, de így is simán jól laktunk! A nutellás-banános a tetején ribizlivel és corn flakes darabkákkal különdíjat érdemel, igazi egzotikus összeállítás! A kiszolgálás tempója pedig gyorsulási versenyen aranyérmes lenne! A rendeléstől számított tizenöt percen belül már pusztíthattuk a Hortobágyit – ez nem kis dolog csúcsforgalom idején!hortobágyi.JPGnutellás-banános.JPG
A Tisza-tó Szépe Szépségverseny nagy hagyományokkal bír, tekintve, hogy a mai volt a huszonnegyedik. Többek között feltűnt itt az előző évek versenyein Bódi Sylvi, Debreczeni Zita, Polgár Krisztina. Mi is a kb. tíz tagú zsűriben pontozhattuk az idén résztvevő tizenegy leányzót. Különösen extrém helyzet, mikor a férj a felesége mellett értékel egy tucat bikiniben tetszelgő fiatal szépséget (otthon ne próbálják ki, ezt bízzák csak a profikra…). Igazság szerint kisebb bajunk is nagyobb volt ennél – ízlésünk amúgy is egyezett szépségkirálynő- ügyben – ennél aggasztóbb volt az a kb. harmincöt fokos tikkasztó hőség, amit zsűriként viseltünk a színpaddal szemben ülve közel két órán keresztül. Erősen koncentráltunk a tegnap is említett D-vitaminra, ami igen hasznos  a szervezetnek, s amit ily módon tonnaszám nyertünk ki a napfényből… A műsort Szani Roland vezette pörgősen, szellemesen, ahogy azt kell. Frappáns kérdésekkel bombázta a királynő-jelölteket, hogy kiderüljön, ki szép csak a megszólalásig… Öltözködési szünetekben a Dalma Dance Club mutatott be pár látványos mazsorett- számot. Amíg a zsűri pontjait összeszámolták, a Voice-ban feltűnt Gyurki Beatrix szórakoztatta a közönséget. Végül közönségdíjas lett Kántor Hajnalka, második udvarhölgy Boldogh Boglárka, első udvarhölgy Hermesz Tímea, Tisza-tó Szépe pedig 2013-ban Poharelec Noémi. A verseny után a lányokat hintóba ültették, s kis idő után együtt vacsorázhattunk velük a Rózsakert Étteremben, ahol a sült hústól kezdve a fasírton át a majonézes krumpliig rengeteg féle finomság közül választhattunk.

királynők és udvarhölgyek.JPG

Zenekar legyen a talpán, aki a DSC00113.JPGTankcsapda előzenekaraként lép fel… de a gödöllői Helo Zep! megugrotta a lécet,
kellően őrültek voltak ahhoz, hogy beizzítsák a népet! A Tankcsapda pedig…  namost, képzeljétek el, ahogy egyszerre három felfegyverzett UFO-anyahajó próbál leparkolni az abádszalóki fesztiválszínpad előtt és… kicsit összekapnak… atomzúzós fényjáték, csontra feltekert erősítők (de komolyan, konkrétan fújja az ember haját a szél, ha közelebb megy a dobozokhoz, nagyon király – rendszeres DSC00049.JPGkoncertre járóknak ezzel nyílván nem mondunk újat). A három eszelős úriember némileg ugye ért a zenéhez és, ha bármikor le kéne rohanni egy országot, tuti őket kéne hívni fanatizáló csapatnak, mert amit művelnek, az enyhén szólva lelkesítő… Mindehhez iszonyú király és pontos fényjáték, ahogy az egy vérprofi bandához jár! Lukács Laci Tisza-parti huligánoknak keresztelt el valamennyiünket és két órán keresztül tolta nekünk a show-t farkasüvöltésben! Ezúttal a koncert utáni fényképezős buli elmaradt – van az úgy néha, hogy egy zenekar tagjai nem akarnak hajnali négyig ölelkezni azzal a párszáz beborozott DSC00090.JPGfiatallal, akiket ők hergeltek fel – vagy… eleve így volt a szerződésben, ki tudja… Boldogok vagyunk az élménnyel, hogy egyáltalán együtt zúzhattunk velük egész éjszaka – az élet és a TANKCSAPDA a legjobb méreg!!!

DSC00105.JPG

DSC00117.JPG

A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

A bejegyzés trackback címe:

https://abadszaloklegjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr185429555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása