Tar Renáta és Majorfalvi Bálint blogja


Programunk szerint egy lazább bálint haj.JPGnapnak néztünk elébe. Délelőtt hajvágással kezdtük a napot – ne legyünk kicsinyesek: KÉT hajvágással! Női fronton Fekete Emőke (a Deák Ferenc utcán), férfi oldalról Czudar Gáborné, alias Czudi Mami (a Széchenyi utcán), aki ma különös jubileumot ünnepelt: napra pontosan 53 éve ragadott először ollót hivatalosan! Czudi Mami – benyomásaink alapján  – nem az az önmarcangoló, depresszióra hajlamos asszony, s a nála töltött kb. tizenöt perc is bizonyította, hogy 1960 óta szerzett már némi rutint a hajszobrászat terén. Azt hinnénk, hogy csupán technika kérdése az egész, pedig a legtöbb esetben minimum beszélgetőtársnak, olykor előadóművésznek sem árt lenni, annak, aki fodrászkodásra adja a fejét (igen, ő adja a fejét, hogy másokén dolgozhasson…) Czudi Mami fiatalos lendületével elég fesztelenül kommunikál a kedves vendéggel, miközben profin dolgozik az ember búráján. Valóban nem egy introvertált alkat, vendégei valószínűleg ezért is szeretik (s növesztik rohamtempóban a hajukat, hogy minél hamarabb ülhessenek Czudi Mami fodrász székébe.) Női fronton Fekete Emőke (civilben a vízisportok szerelmese) fiatal kora ellenére rendkívül ügyesen bánik az ollóval. Egy kis ritkítás, frufru igazítás, hajvasalás és Reni makacs hajából pillanatok alatt könnyen kezelhető nyári frizurát varázsolt. Hajhosszabbítással (keratinos hőillesztéssel) is foglalkozik, külön érdekesség, hogy póthajait abádszalóki eredeti reni haj.JPGhajakból készíti, vendégeitől vásárolja, kitincsezi, majd felhasználja őket. Mindketten elégedetten távoztunk s beültünk egy bőséges menüre  a Lilaakácba, hogy teli hassal vághassunk neki a délutáni strandolásnak!

Ahogy az Operaháznak van fantomja, a kőszívű embernek fiai (a tüskének vára, a west side-nak story-ja), úgy az abádszalóki strandnak is van egy ERZSI NÉNIJE! 
erzsi néni közeli.JPG

Minden nap fél négy és négy között érkezik kék-fehér otthonkájában motoros biciklijével, hogy igazi házi péksüteményeivel aranyozza be a strandlakók sziesztáját. Sőt, a kínálat a kakaós csigán, a meggyes rétesen, túrós kalácson kívül kiterjed a főtt kukoricára, sőt a tócsnira is! (Tócsni más néven:  macok, lapcsánka, lepcsánka, recsege, lapótya, matutka, toksa, cicege, gánica, krumpliprósza, görhöny, rösztike, harula, röstiburgonya, lepkepotyi, berét, bodag, cicedli, pacsni, bramborák, engemenge, krumplibaba, krumplimálé – mindenki válassza ki a származásának, vagy lakóhelyének megfelelő elnevezést!) Erzsi néni már több, mint harmic éve készíti házilag finomságait és örvendezteti meg vele a strand vendégeit (és egyes alkalmazottait is).reni eszik.JPG Kis – higiénikus – műanyag dobozkákból történik a biznisz – a péksütemény még meleg és olyan „nagymamás”, ahogy az a nagy könyvben meg van írva! Mi sem tudtunk ellenállni a kísértésnek, jutott vacsorára is…

erzsi néni messze.JPGpart.JPG

Ezután a viszonylag laza, pihenős, strandolós nap után egy még lazább lezárás… Halle Berry filmjeit nem elsősorban azért szeretjük, mert különösebb munkára fogja az agysejtjeinket (gondolunk itt a korábbi Macskanő-re, amit valószínűleg több alkotója is szívesen kitörölne az életrajzából, vagy a Gothika-ra, ami azért a jobban sikerült „Rád hozzuk a dolby sorruond-os frászt!”- mozik közé tartozik.) A ma vetített A HÍVÁS sem azok közé sorolható, ahol az ember félrenyelné a popcornt a megbotránkozástól, nézhető, pörgős 94 percről van szó. És Halle Berry egyáltalán nem rossz színésznő… Mi is volt? Egy nem kifejezetten Fortuna-gyermekének nevezhető plázacicát tuszkol egy őrült manus a csomagtartójába, ám a műkörmös macának van annyi kurázsija, hogy tárcsázza a 911-et, ahol épp párductestű szupersztárunk áll rendelkezésére. Jópár izzadós szuperközelivel és kamerarángatós autós üldözéssel tarkított jelenetsor veszi kezdetét, amiben jól teljesít a tisztelt rabló úr is: zihálós, anyázós „hű de gonosz vagyok, talán meg is halok” – drámát visz végig, mert nemigen bír sajátos agykattanásával. Halle-nak jut a „nem lesz semmi baj”-t ismételgető anyatigris szerepe. De nem baj, az ő cuccait akkor is megnézzük majd az abádszalóki szabadtériben, amikor már nagymamaként narrál történelmi kalandfilmeket…

 A NAP KÉPEI A GALÉRIÁBAN...

A bejegyzés trackback címe:

https://abadszaloklegjobb.blog.hu/api/trackback/id/tr545439011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása